Idézetek a természetről
Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér. A szeptemberre külön színvilág van: összekutyulva barna és fehér, rumos kóla egy részeg indiánban.
Ha az ember órákig ül mozdulatlanul, a természet bekapcsol a körforgásába, mintha te is fa lennél.
A viharnak is fáj a csend, azért dörög.
Létezik egy igazság, padre. Minél egyszerűbb az ember, minél közelebb él a természethez, annál tisztább a lelke. És én a mongolok között is találkoztam tiszta lelkűekkel, az arabok között is, a szeldzsuk törökök között is, s itt, Európában is. Ebben nincs különbség sehol.
Sokszor hallottam, hogy az úgynevezett természet olyan, mint a cserépedényeket készítő fazekas, és ha egy szépet tud készíteni, tud aztán két-háromszázat is.
Ellibegőben mutatja minden levél: színét s fonákját.
A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres.
S ím, újra virrad a másnap... s mintha feltörsz egy szürke kagylót, könnyű morajjal az éjszaka héjából gyöngyházfalával ragyogva kifordul a hajnal.
A természet változásával az ember mindig várja, hogy valami megváltozik az életében.
A horgászat állandó emlékeztető az élet demokráciájára, az alázatra, az emberi gyarlóságra. A természet erői sohasem különböztetik meg az embereket.
Gyülemlik a holló, varjú kavarogva. A cinege fázik a tüskebokorba'. A kerti haraszton zokogja a szél: Elhervad a rózsa, lehull a levél.
Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben.
Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.
A nappal tök szar, amikor süt a nap, a napfény visszaverődik az ablakokról és kocsikról és épületekről és járdáról, és az istenverte ragyogás úgy nyomja az ember szemgolyóját, mint két nagy hüvelykujj, és az ember alig várja az estét, amikor egy kis megkönnyebbüléshez jut a nappal támadásai után, és amikor feljön a hold, elkezd élni, de azt a tökéletes megkönnyebbülést sosem kapja meg, amire vár, amire számít.
Valamikor nálatok is, az eposzok, mítoszok és mesék távoli idejében az ember egybeolvadt a tárgyakkal, összeforrt az erdőkkel és a tavakkal. Aztán a civilizáció eltépte ezt a köldökzsinórt.
Facebook
Pinterest