Idézetek a természetről
A természet könyörtelen; nem hajlandó visszavonni virágait, illatfelhőit, muzsikáját és napsugarát az emberi aljasság miatt; földre sújtja az embert az isteni szépség és a társadalmi ocsmányság ellentétével. Nem kegyelmez; az embernek el kell viselnie a pillangó szárnyának, a madárdalnak szépségét, el kell viselnie, hogy a gyilkosságok, a bosszúállás, a barbárság kellős közepén elébe toppanjanak a természet szent szépségei (...). Az ember tör, az ember zúz, az ember öl, az ember magtalanít; de a nyár nyár marad, a liliom liliom marad, a csillag csillag marad.
A természetben élő teremtmények egyik fele öl a túlélésért, a másik pedig megpróbálja elkerülni, hogy megöljék. Ha a természet szépsége elvakítja, akkor nem látja meg a kegyetlen arcát.
Lám-lám, milyen szépséges is tud lenni ez a világ, csak az a baj, hogy az ember ritkán néz fel.
Az indiánok másképp élnek a világban (...). Menedéküket élő fák alkotják, s csak annyit vesznek el a természettől, amennyire szükségük van, aztán továbbmennek, és hagyják, hogy a föld magához térjen.
A természet tele van megtévesztéssel, (...) ám az ember az egyetlen olyan földi lény, amelyik élvezetét leli abban, hogy megtévessze saját magát.
A Természet nemcsak erős és hatalmas, hanem furfangos is. És csak irtózatos viaskodások, rettenetes áldozathozatalok árán adja oda a titkának egy-egy misztériumfoszlányát.
Az ember, ha az abszolút tudományos fellendülés magaslataiból megtér a valóságba, nem képes a természetet sem másképpen látni, mint a maga szűk kis nézőpontjából, amelynek kukucskáló lyukja: a haszon.
Az erdőben semmi sem öncélú. Minden gyomnak, minden rovarnak, minden madárnak megvan a maga pontosan meghatározott szerepe.
Letartóztatom a tavaszt (...). Tömény drog.
Mindig azzal tréfálkoztál, hogy az ég a vihar révén üríti ki orrüregeit. Nem a legbájosabb hasonlat, de amikor ma reggel kiléptem a házból és belélegeztem a ropogós, felfrissült levegőt, nagyon is helytállónak éreztem.
A természet számomra arról a harmóniáról beszél, amire tulajdonképpen minden ember vágyik. A természet rendje jelenti azt a romlatlan világot, amelybe minden ember szeretne visszakerülni. (...) A természetben mindennek megvan a maga helye, csodálatos egyensúly ez, amit az ember csak felborítani képes.
A szeszélyes anyatermészet tehet mindenről. Akik gyereket akarnak, azoknak nem jön össze, akik nem akarnak, azok egy egyéjszakás kaland alatt összehozzák. Az anyatermészet szívtelen lotyó.
Amikor először esik a hó, az olyan szép. Még ha azonnal elolvad is. És ilyenkor mindig gondolni kell valakire. Muszáj gondolni valakire!
Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral. Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.
A természet sohasem gondolkodik előre. Öntörvényű ritmusában egyszerűen csak visszatarthatatlanul halad.
Facebook
Pinterest