Idézetek a természetről
Az eső csillogó, óezüst függönnyé sűrűsödött. A bokrok illatoztak. Erősen és hálásan párállott a föld. (...) Az éjszaka létezett csupán, az hullatta esőjét a csillagokból, titokzatosan és termékenyítően ostromolta a kőváros fasorait és ligeteit, virágok milliói tárták felé színpompás szemérmüket, hogy magukba fogadják, ágak várták kitárt karokkal, a víz pedig benyomult a földbe, hogy ott majd fekete péppé keveredve egyesüljön a rá váró gyökerek millióival; az eső, az éjszaka, a természet, a növekedés, minden-minden létezett, és fittyet hányt pusztulásnak, halálnak, gonosztevőknek, hamis szenteknek, győzelemnek vagy vereségnek, ők voltak csak; mint évről évre, mindöröktől fogva, és ezen az éjszakán végre részévé lehetett mindennek ő is, felpattant a burok, tagjait nyújtóztatta az élet, az áhított és áldott élet!
A madár nem azért dalol, mert valami mondanivalója van. Azért dalol, mert dala van.
Gyűlölöm a holdat és félek tőle, mert fénye néha ismeretlenné és ocsmánnyá tesz ismerős és kedves jeleneteket is.
A természet (szerencsére) nem az akadémiák elképzeléseinek, hanem a saját törvényeinek engedelmeskedik.
Minden-minden mesél önmagáról, ha avatott szem vizsgálja.
Isten háta mögött találjuk meg a reményt - a mindig megújuló, romlatlan és könyörtelen természetben.
Olyan területen élni, ahol időnként nagyobb távolságokra nyílik kilátás, annyi, mint a természet üdvös hőségében megfüröszteni a lelket.
Ahogyan a megfáradt, aranyszínű fényt adó nap lassan leszáll a fák lombkoronája mögött, a zöld, a sárga, és a vörös színek barnára, majd szürkére váltanak, s végül nem marad más, mint a hold fénye, ahogyan megvilágítja a szemközti hegyoldal tisztásait. És ekkor kezd élni az erdő. A csöndet szinte harapni lehet, minden eltűnik a világból, ami mesterkélt, minden, aminek semmi keresnivalója itt. Ekkor látható, hallható és szagolható a világ azon része, ami még szép. Ami szabad, és ettől gyönyörű. Ami fenséges és tiszteletre méltó. Amihez kellő alázattal lehet csak közeledni. Ha kellő alázattal és az erdő iránti tisztelettel tölt az ember hosszú órákat a cserjék közé húzódva, akkor élhet át valódi csodákat.
Ha a természetnek annyi törvénye volna, mint az államnak, az isten sem tudna felette uralkodni.
Amikor a természetet nézzük, csak a túlélőket látjuk.
A virágok nem élhetnek, ha a lelküket nem adják oda a méheknek.
A vihart megelőző, vihart jósló teljes szélcsend talán szörnyűbb magánál a viharnál, hiszen a szélcsend burkolata és borítékja a viharnak, s magában foglalja azt, mint a látszólag ártalmatlan puska a végzetes lőport és golyót és robbanást...
Mikor a madárra rájön a fészekrakás, a hím tarka farkat ölt. Ez hazugság, csalás, mert természet adta tollazata szürke s nem tarka. A fa virágba borul. Ez is képmutatás, csalétek, mert a fa lényegét a föld alatti, rút gyökerek alkotják. De legtöbbet az ember hazudik. Sem virága, sem tollazata nincsen, ezért a nyelve a hazugság eszköze. Az úgynevezett szerelem, és ami sallang körülötte van, csupa szemenszedett, undorító hazugság.
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
Mondd hát ember, ugyan mit is vétett A természet olyan szörnyüt néked, Hogy természetesnek lenni restelj, 'S mi csak rá emlékeztet vesd el?
Az egészséget csak az egész szervezethez viszonyítva lehet értelmezni, hasonlóan a természet egészségéhez, amely ékesen tanúsítja, hogy minden mindennel összefügg.
Facebook
Pinterest