Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Ha tehetném, már nem is lennék mással, Hiszen a társaság nem egyenlő a társsal.
Vonzzuk egymást, mint asztalon felejtett hús a döglegyeket, végzetesen.
Lennék fent az édes otthonod, mint néma csók az ajkadon, mindig visszavár. És én hadd legyek lágy mosoly az arcodon, egy hűvös őszi hajnalon, az ébredés után.
Lennék szárny, mely átrepít a gondokon, könnyű szél a válladon, ha átkarol, vigyáz rád.
A vágy nagyon fura dolog. Szerintem senki nem tudja, honnan jön vagy mi az, de még az egysejtű organizmusoknak is van vágyuk. Tehát az élet valahogyan egyenlő a vággyal.
Nem hinném, hogy a végzet vagy a sors létező dolog lenne. De azt elmondhatom, hogy néha pontosan az a személy sétál be az ajtón, akiben mindig is reménykedtél, s megtesz mindent azért, hogy távol tartson magától. Aztán valahogy mégis kiderül, hogy elégnek bizonyulsz hozzá.
Nem jó elfojtani egyetlenegy kivánságot se. Jobb, ha kiüt rajtunk minden vágyunk, mint a himlő; ha bennünk marad, jobban belébetegszünk.
Nagy tévedés azt hinni, hogy csak az orvvadász élvezi a hajsza gyönyörét és hogy csak a tilosban terem a szerelem igazi gyümölcse. Az a valódi gyönyörüség, ha az ember a saját kertjében megérleli a körtét és napról-napra látja, hogyan rakódik le arra a finom, napsugár melegéből szőtt hamvas szin és megérzi, látja már: a gyümölcs is reszket a vágytól, hogy megizlelje kertésze.
Az időt, az embereket úgy választjuk ki, hogy még azt se tudjuk, mi kell egyéniségünk leghomályosabb szegmentumának. Csak aztán jövünk rá, hogy aki kell, az más, mint akivel élni tudunk.
Az örökkévalóságig tartó várakozás az én meghatározásom szerint a pokol másik neve. De egy örökkévalóságot együtt lenni azzal, akit szeretsz? Az a mennyországé.
Azt hiszem, embernek lenni annyi, mint vágyakozni. Kívánni. Akarni. Általában azt, ami pedig már megvan. Ez mérgez meg mindent.
Két szív suhan... S történjen bármi; oly szép: nem remélni, de várni... A száj ég, a szem szöge nedves... Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz... Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?... Ki tudja, ki tudja, kedves...
A pamlagon engedte, hogy szeressem, s mosolygott, ahogy karjai közt tartott, s mohó szerelmem, akárcsak a tenger...
A szenvedély olyan, mint a drog: kezdetben azt hiszi az ember, hogy az uralma alatt tartja, de egy napon kénytelen beismerni, hogy a drog uralkodik rajta.
Tekints szemembe mégegyszer, te lótusz-pillantásu lány: azt mondják, hogy a méregnek méreg a gyógyitó szere.
Facebook
Pinterest