Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Ragyogva int felém a távol, Hívó dalt vélek hallani, Úgy csal, úgy von, úgy visz magával Egy legyőzhetlen valami! Ah! a tavasz lehelletére E nyugtalan vágy megragad. Ilyen sóvárgás viszi délre A tovaszálló madarat!
Este volt s a nyári égről Rohanó, tüzes vágyak estek belém, Mikor a bőrünk össze-összeért, Egész életemmel ott éltem én, Azon a kicsi darabka helyen, Ahol a bőrünk, A bőrünk összeért.
Hiszen jó volt magamban, Magamért és magammal élni, De ezt a boldogságot Olyan jó volna fölcserélni.
Mindig jön egy pillanat, mikor már elege van az embernek a bezártságból, a munkából, a bátor helytállásból, és egy nő arcát vágyik látni, egy szeretettől átforrósodott szívet érezni maga mellett.
Felhívott, hogy átjönne, nem tudja, mér' van felette felhő fenn az égen. Ha rájönnék a válaszra, én lennék kiválasztva hősnek az életében.
Emlékeket szeretnék, tökéletes, nem zavarba ejtő pillanatokat. Nem akarok folyton töprengeni, csak élvezni azt, ami történik velem, élvezni, hogy kapok.
Még sosem éreztem senki iránt olyan erős vonzalmat, mint irántad. A tested és a lelked valósággal megbabonázott. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy az enyém leszel... előbb vagy utóbb.
Nem akarom tudni Hogy van-e már programod Azt akarom, hogy az enyém legyél Szorosan magamhoz akarlak ölelni Tenni még egy lépést a senki földjére A leghosszabb időre.
Mindennapi örömöm voltál, és mégis eltűntél az idő vadonjában. Szétfoszlottál a semmiben. Már nem tudom, hogyan és miért. Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg mindent. Nélküled a semmi vár reám. Az vár reám, hogy mint elanyátlanodott lélek éljek ebben a kietlen világban.
Éj vagyok, te csillag, Fényes és hideg, Én setét a bútól S vágy miatt beteg. Általad homályom Fájva összereng, Míg fölötte arcod Istensége leng.
Magamnak is csak annyit vallok be - ez is sok - hogy még-nem-érzett örömmel szívtam ajkad illatát s hogy mikor fénylő szemedet fölütve elbucsúztál: testvéri csókod égő arany kardokat mártott ereimbe.
Azok a szenvedélyek zsarnokoskodnak rajtunk legerősebben, melyeknek eredetét eltitkoljuk magunk előtt. Azok a leggyöngébb mozgató okaink, melyeknek természete öntudatossá vált bennünk.
Néha úgy érzem, hogy a megfoghatatlant akarom megfogni, néha meg azt, hogy jeget ölelek, és mire felenged a karomban, engem magamat megdermeszt.
A függőség vágy, ami ha egyszer fellobban, lehetetlen csillapítani. Még ha tápláljuk is, az éhség megmarad.
Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak, s kívánva, nem-kívánni lenne kedvem, de ha nem várlak is, annyira várlak, hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.
Facebook
Pinterest