Idézetek a szerelmi vágyakozásról
E történekben énrám vár halál csak, belehalok abba, hogy úgy kívánlak, mert tűzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.
Úgy lennék film egy ócska szalagon, mely rólad szól, bár nem tudom, mi lesz, ha véget ér.
A szívverésem felgyorsul, és a nyúltagyam elfeledkezik arról, hogy szinapszisokat tüzeljen, és lélegzésre késztessen.
Forog ez a tánc, éget a tűz, Csalogat engem és messze űz, Hét a bánat és hét az öröm, Adj nekem egyet s én megköszönöm.
Ha feladjuk legáhítottabb szenvedélyünket azért, amiről úgy gondoljuk, még inkább akarjuk, a végén nagyon nyomorúságosan érezzük magunkat.
A legrosszabb az, amikor félig-meddig követsz egy nőt az utcán, és megfordul, és pont olyan szép, amilyennek képzelted. Ez testesíti meg mindazt, amit az életben nem fogsz elérni.
Emésztő, igen, mindig emésztő, még ha boldog is, mert a Nő utáni vágyat, amit magunkban hordozunk, még a legmeghittebb percek se elégíthetik ki sohasem.
Ő kell nekem. Akármit is követett el ellenem és bármit fog elkövetni ezután, akkor is csak ő kell. A szeplőivel, a magányos életével, a halk szövegével, az értelmes szemével. És a szájával. Hogy megint érezzem legalább egyszer, amit vasárnap éreztem. Hogy remeg körülöttem a levegő, mint a forró kályha körül.
Hányan vannak, akik átengednék magukat egy hirtelen vágynak, egy óráig tartó, gyorsan támadt és viharos szeszélynek, a szerelem pillanatnyi csapongásának, ha nem félnének attól, hogy ezt a rövid és felszínes boldogságot helyrehozhatatlan botránnyal és fájdalmas könnyekkel fizetik meg.
Nyomorultak vagyunk mindketten, megnyomorította a lelkünket a sorsunk. De két törött félből talán lehet egy ép, egész...
Szemünkön át hatol belénk a villám: a vágy, hiába töprengünk a titkán.
Nem fájhat úgy a betegek testének, Ha éles vas jár át sebeiken, Nem fájna ugy, ha tűzzel égetnének, Mint e sovárgó vágy fáj énnekem. Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére, Egy cseppet a remény kútjából, oh leány, Hogy évek mulva bár, de meg fog jőni bére Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán.
Felejtsd el a valóságot. Csukd be a szemed. Gondolj arra, mit éreztél, mielőtt először megcsókolt, vagy először hozzád ért. Mielőtt közel kerültetek volna, te már ismerted a mosolyát, tudtad a szeme színét, és hogy mindig isteni illata van. És mikor végre rád nézett, egy hétig is bámultad volna, de semmi sem volt olyan, mint mikor először megérintett. Olyan volt, mintha csak ketten léteznétek, és csak gondolni sem tudtál arra, hogy valaha el kell válnod tőle.
Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg.
A vágy lehet jó, ugyanakkor veszélyes is. A vágyban sokkal nagyobb az esély, hogy szerelemmé változik, mint a közömbösségben.
Facebook
Pinterest