Idézetek a szerelmi vágyakozásról
A szerelem olyan dolog, ami soha nem megy ki a divatból. Ez olyan dolog, amit már mindenki tapasztalt, és ha jelenleg nem is szerelmes valaki, akkor is vágyik ez után az érzés után.
A bőröm vágyó kézhez érni a számra szomjas szájhoz érni a szómra szomjas fülbe szólni a vágyam vágyó ölbe hullni.
Gyávák vagyunk a vágyainkhoz. (...) A világ asztala terítve van; nem a készlet fogyott el, csak vágyaink satnyultak. Amire az ember nagyon és ordenáré erővel vágyakozik, az már van egy kissé.
Mindenki várja, hogy sorsa jobbra fordul: de hinni nem ilyen egyszerű. (...) Régebben az emberek könnyű szívvel hittek, igényesen, jókedvűen. A baj az, hogy már egészen okosak, kitanultak, óvatosak és beavatottak vagyunk és nem merünk kívánni. Ezek a valószínűtlenül oktató erejű esztendők megtanítottak reá, hogy vágyainkban is óvatosak legyünk, mintegy racionalizáltuk ábrándjainkat.
Nem ragaszkodni, hanem szeretni vágyom. Nem aggódni, hanem félni akarok. Nyom nélkül élni, mint a felhők. Árnyékot cipelni, zivatart; sodródni, szétomolni, hagyni, hogy végül ragyogjon a nap.
Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni.
Lehetséges, hogy napról napra éhezze a nőt és jóllakjék a puszta látványától? Úgy vélem, lehet. De a nő vajon képes-e rá, hogy viszonozza ezt a vágyat?
Lásd, újra itt vagyok, gyúljon föl enyhe lángod, Mely, mint hű eb szeme, oly élő és oly sárga, Csendesen ráfordítom a kulcsot most a zárra, És kettesben maradtunk; kizártam a világot.
A vágyaink végtelenek. Rengeteg vágyunk sosem elégül ki. Az élet senkinek sem ad meg mindent. A felszínes, főleg a rendezetlen vágyaink sóvárgóvá és kielégületlenné tesznek minket. A vágyainktól nem szabadulhatunk, de megtanulhatunk szabadon vágyakozni. Szabadon vágyakozni az tud, aki eljutott a legmélyebb vágyaihoz, amelyeknek a megélése nem sóvárgóvá, hanem értékessé tesz minket.
Ha fölfokozott vágyaink vannak, akkor tudhatjuk: rengeteg kudarc fog bennünket érni. Ez szorongással tölthet el bennünket, és nem szívesen látjuk be, hogy kudarcra ítéltük magunkat. A boldogság kulcsa ugyanis az alacsony elvárás, a kevesebbel való megelégedés, a választási szabadságunk önmagunk általi tudatos korlátozása, a döntéseink melletti elköteleződés, a jelenlegi életünk megbecsülése, és a hála amiatt, ami már a miénk.
Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya, évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat.
Bárcsak két szívem volna! Az egyik érzéketlen, a másik szüntelenül szerelmes lenne. Ez utóbbit azoknak a nőknek adnám, akikért dobog, míg a másikkal boldogan élnék.
Visszamennék, visszavágyom emlékeim közé, hisz oly szépek, nem tehetem, köt a jövőm.
Jőj, óh emlékezet! Hozd vissza a tavaszt, a nyiló virágot, Hozd vissza a multat, a szép ifjúságot, A meleg napsugárt, a meleg érzelmet, Hozd vissza a hitet, a reményt s szerelmet!
A kísértés sosem a külvilágból származik; a kísértés az elnyomott indulatokból (...), az elnyomott mohóságból táplálkozik. A kísértés belőled származik, semmi köze a külvilághoz. Nem arról van szó, hogy jön az ördög és megkísért - saját, elnyomott, ördögi elméd az, amely kísértésbe hoz, mert bosszút akar állni.