Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Most ölelne meg valaki, Mikor futni kéne futva, Mikor: ébredek-e holnap, Isten tudja.
Mindenki vágyik valamire, miközben talán teljesen más képet mutat a világ felé.
Dicsőség vágya: kép lenni mulandó szemek mulandó tükrében.
Meg akarlak tartani, hozzád akarok tartozni. Utadat akarom állni, el ne mehess. Azt akarom, hogy erőtlen legyél, kiszolgáltatott, magatehetetlen. Hogy csak én kelthesselek életre. (...) Hogy mindig csak belőlem lélegezhess...
Olyan volt, mint a sós forrás, amelytől csak égetőbb lesz a szomja annak, aki iszik belőle, anélkül, hogy valaha is kielégülne tőle. Kiittam a csalóka serleget, nem tudva, mit cselekedtem. Voltaképpen mikor tudjuk, hogy a valóságban mit is teszünk?
A szerelem, tudjuk, ellentétek vonzalma - erősebben tör ki azzal szemben, ami lényünktől idegen.
Kék már az ősz, akár a szilva hamva Maradj velem ne hagyj ne hagyj magamra Maholnap itt a hó a dér a harmat Szeress nagyon kívánlak és akarlak Még csillag nincs az este fénytelen Tenélküled minden reménytelen.
Általános szabály: minél jobban kielégíted valamelyik szükségletedet, annál követelőbb lesz, s minél kevésbé elégíted ki, annál inkább lecsillapodik.
A szenvedély egy vadász, egy szörnyeteg, amely felfalja az embert.
Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb, Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap, De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom, Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom.
A vágy nem más, mint mohóság az "egyre több" után. A vágy elégedetlenség, elégedetlenség azzal, ami van: a jelennel. Ezért az elégedettséget jövőbeni reményeidben kezded keresni. A ma üres, ezért csak a holnap reményei között tudsz élni. Reméled, hogy a holnap majd hoz valamit... Annak ellenére, hogy rengeteg holnap eljött és elmúlt már - és azt a valamit sosem hozta el -, te még mindig reménytelenül reménykedsz.
Amire vágyik, azt tulajdonképpen nem is kívánja. Boldoggá biztosan nem teszi. Mindegy, a sorsát senki el nem kerülheti. Akkor hát - így mondták odahaza -, ha már kíván az ember, olyat kívánjon, hogy az atyaúristen is elszégyellje magát a kevésért, amit adott.
Mint egy vak ember, aki lépésről lépésre halad az utcán, a fehér botjával tapogatva az utat, úgy követtem én is ösztöneim lüktetését.
Az elménk néha olyasmit láttat velünk, amit a szívünk igaznak szeretne hinni.
Berendezhetjük úgy az életünket, hogy várjuk, egyszer csak jön valaki, aki mindent megad nekünk. Akkor megvan annak a csodálatos, szédítő, felkavaró, szívet dobogtató mindennek az illúziója, amely elviselhetővé teszi a krónikus hiányérzetben szenvedő életet, mindaddig, amíg az ember fel nem éli (...) az illúziót. Akkor aztán már csak a hiányt érzi.
Facebook
Pinterest