Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Belefeledkeztem, zsibbadtam a gyönyörűségtől, attól a vonzalomtól, amely egyre erősebben uralta érzékszerveimnek pillanatnyi állapotát. A nap belopakodó erőtlen sugara is mintha segített volna az érzékiség szárnyain röpködni, épp csak annyira tette ragyogóvá a (...) szobát, amennyire szükség volt az illúzió felébredéséhez a szépséghez vezető úton.
El-, el-, elérni egymás ajakát, vagy, ha az már nem jut, egymás kezét, vagy, ha még az se, szemük közelét, vagy, ha... Jaj, a végső nyomorúság romja alól... egymás... gondolatát...
Mert messze vagy, mert messze vagy, olthatatlan a szomjúságom, hangodat, hogyha hallanám, nem lenne több szomorúságom, hogyha látnám szép arcodat, le nem venném a szemem róla, s titkon néznélek éjjel is, álmodban, amikor nem tudsz róla.
Ó be kicsik vagyunk! Menekülés minden utunk. Vágyaink szárnyas motort megelőznek, s csattan egy perc és összetörnek, s csönd lesz azután.
Vágyunk a vágyainkra. Ezek nagy része pedig anyagi. Ez az, ami megnehezíti megszerzésüket. Az élet paradox törvénye, hogy akinek van, azt sokszor tönkreteszi, akinek nincs, az pedig tudja, hogy nincs igazán szüksége rá.
Vágyaid elérhetetlen Tartományba vonzanak; Az, mi után futsz epedve, Csalfa, tünde fényalak, Egy sugár a nap szeméből... Büszke diadalmosoly, Mely a sirvafutó felhőn Megtörik, - de nincs sehol!
Mindig érdemes megnézni, hogyan érez és reagál valaki, ha veszteség éri. Van, aki már annak a gondolatába is szinte belebolondul, hogy veszítsen, vagy elveszítsen valamit. E mögött igen gyakran egy kezdeti sérülés van, valami korai nagy veszteség. A rákövetkező veszteségek pedig azért töltik el indokolatlan rémülettel, félelemmel, mert elérik azt az eredeti nagy veszteséget, amivel szemben talán kisgyerekként egészen tehetetlen volt. Ha tudunk fejlődni a veszteségek viselésében, az az egész életünket döntően átalakítja. Ha szeretnénk boldogabbak lenni, akkor az egyik legfontosabb feladatunk és lehetőségünk, hogy a veszteségekkel kezdjünk valamit.
Öl elgondolni, hogy, mint gondolat, Nem ugrom hozzád mérföldeken át, De, túl sok sár s víz keveréke, csak Sírok, s várom az idő vigaszát.
Szemérem csak ott van, ahol vágy van és bűntudat.
A földbe hullt mag is kikel, Ha a tavasz reá lehel. Vágytól rég búra vált a kedve, Már rég hevült s ábrándozott, Végzetes italt szomjazott; Fiatal keble rég epedve Hordozta gyötrő vágyait, S várt, várt a lelke... valakit.
Alekszandr Szergejevics Puskin
Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk, későn kapjuk meg.
Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni.
Az ember rendesen arra vágyik, amitől legmesszebb áll.
Sokszor mondták már, hogy önző vagyok; én meg néha azt kérdezem magamtól: "Mire van hát joga az embernek?"... Mikor annyi nyomorúságot, annyi szenvedést lát maga körül, nem mer követelődzni... És mégis, az én szívem követelődzik, és kiabál: "De igen! Jogom van rá, jogom van egy kis boldogságra, egy icipici boldogságra!"...
Csalnak az ember érzékszervei is, amelyeket csupán vágyai táplálnak. A vágy lát, a vágy hall, a vágy tapint, a vágy érzi az illatot, a vágy érzi az ízeket. Két ember sohasem látja vagy érzi egyformán ugyanazt. És ugyanaz az ember sem hall vagy érez ugyanúgy különböző időpontokban. Lehet valami kellemes és vágyat ébresztő, de rövid idő múltán ellenszenvessé és értéktelenné válhat. Ezért az ember egész életében hazudik önmagának, ha csupán érzékszerveinek hisz.
Facebook
Pinterest