Idézetek a szakításról
Nem számít, mennyire keményen próbálkozunk... rá kell jönnünk... hogy néhány dolgot egyszerűen nem lehet helyrehozni.
Ha elmész, az a te dolgod. De nem miattad sír majd a szél, a tulipánok nem miattad csukják be szirmaikat.
Én vagyok a legmagasabb torony Az idők illata a poron A nikotin vagyok a véredben A kedvenc könyved a zsebedben Füst az ajkaid között A gólya, mi jobb helyre költözött. Én vagyok a víz a kádban A keserű íz a szádban Csendes kín a fában.
Elhagyott, mint a kifutópályát a gép. Újra egyedül, tudtam, hogy lelép. Ő az égen, én meg a repülőtéren. Tekerek gyorsan, talán még utolérem.
Inkább szenvedek vele, mint hogy veled unatkozzak.
Szerelem a felhők felett c. film
Mielőtt végképp elveszítlek, még keresem arcod a levelek közt, az ár sűrű sodrán. S várom, hogy kísérjen arcod. Játszottak velem az istenek. Szelíden formált aranyos felhőt, mi lényét percenként váltja, kívántam karomba zárni. Vagyok mint tó a gátak közt és hallgatok. Rendjén volt talán, hogy elmentél.
El kell mennem tőled, mielőtt rám ragad rólad iszonyatos fegyelmed, amellyel magadat óvod meg (...), mielőtt annyira hozzád forrok, hogy megtanulok a szemeddel látni.
Itt élsz bennem, Mélyre temetve, Ahogy én leszek egyszer végleg, Hat láb mélyen, földbe döngölve, Egy test, két lélek, Így nem búcsúzhatsz el!
Messze tőled - szívem törve, örök búcsút int, Szemed búja szemembe bújva ne csábítson megint.
Az utolsó angol úriember c. film
Azt hittem, ő jó lesz, lyukakat tömköd szívemben, fáj, de késő már. Mindenki pótolható!
Mind ez idáig Miát okoltam mindenért: amiért elhagyott, amiért tönkretett engem. És talán tényleg ez volt a mag, amely idővel kicsírázott, és ez a burjánzó növény nőtt ki belőle. És én vagyok az, aki ápolgatja, nevelheti ezt a gazt. Én öntözöm. Én gondozom. Én csipegetem le mérgező bogyóit. Én engedem, hogy a nyakam köré tekeredjen az indáival és kiszorítsa belőlem a szuszt. Egyesegyedül én tettem ezt. Saját magammal.
Amikor elveszítjük igaz szerelmünket, az életünk értelmetlenné válik, szinte kiüresedik. De végzetünk beteljesítésének reménye megmarad, még ráébredhetünk rendeltetésünkre. És nagy ritkán megtörténhet, hogy sorsunk kutatásának útja felülkerekedik, akár magán az időn is.
Egyedül! Milyen hideg van, csakugyan! És milyen szomorú minden! Vége! Micsoda iszonyú gondolat! Nem remél, nem vár, nem álmodozik róla többet azzal a forró lánggal a szívében, amitől néha olyan jó élni ezen a vigasztalan földön, ami olyan, mint mikor kigyúl az örömtűz a sötét estében. Elbúcsúzik a magányos, izgatott éjszakáktól, mikor hajnalig járt fel-alá a szobájában, és rágondolt, az ébredéstől, mikor alighogy kinyitotta a szemét, az volt az első gondolata, hogy "nemsokára viszontlátom a mi kis házunkban".
Egyszerűen ez történik, ha az ember eltávolodik valakitől. A másik eltűnik a háta mögött, akár a hullám egy csónak nyomában.
Bál volt itt, most véget ér, A szobában ülők arca csupa dér, Járkál csak, ki tudja, mit ítél A viharvert szíveken a szél.
Facebook
Pinterest