Idézetek a szakításról
Nem búcsúztunk el egymástól, de jól tudtuk, hogy a különéléssel a kapcsolatunk halálra ítéltetett. A telefon vagy a levelezés teljesen értelmetlen. Semminek sincs értelme, ha nem tudjuk átölelni egymást.
Úgy tervezem, hogy ez búcsúzás volt.
Siralom a szívnek, ha heve nincsen, ha sóvárgása, gyötrő tüze nincsen. Szerelem nélkül záruló napodnál eltékozoltabb nap részedre nincsen.
A válás olyan tragédia, amely egy idő után már gyanúsan hasonlít a megkönnyebbülésre.
A válás mindig keserves. Állítólag a gyerekeknek a legrosszabb, de az én tapasztalatom szerint a legjobban az apa szenvedi meg. (...) Szülőnek lenni nem részfoglalkozás. Inkább tornászmutatvány. Ha az ember elengedte a trapézt, lezuhan; soha többé nem kapaszkodhat vissza.
Egy alkalommal inkább hősködésszerű, semmint bátor kísérletet tettem arra, hogy kibújjak érzelmeimből, levessem azokat, mint a kígyóbőrt. A kapcsolatunkat átlengő angyalos harmóniákra hivatkoztam, s bár szavaimat magam se hittem, őt alaposan megbántottam. És persze farokfelvágva siettem vissza hozzá, s vele a végtelen tengerbe, a szerelmébe, melyből vétettünk, és amely nélkül csupán vegetálnunk lehetséges.
A lángoló szerelmesek az esküvő után kezdik kiismerni egymást, ám igazi jellemvonásaik a búcsúzáskor mutatkoznak meg. Ekkorra másznak elő a szörnyek a pincéből.
Megvizsgáltam a lelkiismeretemet. Nagyon nyomorultul éreztem magam..., nem jó beismerni a saját kudarcunkat. Valamit nagyon elhibáztam, ha nem tudtalak megtartani.
Te vagy a legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Épp ezért le kellett lépnem, mielőtt végleg elérzelgősítenél.
Minden szakításnál vannak nyertesek és vesztesek.
Azt mondtam, hogy megbocsátok neked, de ez az a fajta megbocsátás volt, amit az ember akkor ajándékoz valakinek, ha tudja, soha többé nem látja. (...) A szerelem néha meghal, néha pedig agyonverik.
Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot.
Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életbe, és most túl korán megy el.
Már nem szeretlek, de még mindig veled küszködöm. Ezen az éghajlaton ritka az ilyen kemény tél, mint az idei. Mikor láttál utoljára havat? Hát ilyen vagy nekem. Te voltál a nem tipikus nő. Hány ilyen jut egy férfi életére? Egy? Kettő? Nem marasztallak, nem vagy különleges. Csak nekem voltál az.
Olyan voltam, mint egy eltévedt hold - a planéta, amely körül keringtem, megsemmisült valamilyen katasztrófafilm-szerű kataklizmában -, de én csak kerengtem tovább szorosan a hűlt helye körül, fittyet hányva a gravitáció törvényeire.
Facebook
Pinterest