Idézetek a szakításról
Lehajtom fejem, többé már nem kelek fel, Ha egy sólyom száll az ablakodba, kérlek, ne hajtsd el, Utolsó emlékem küldöm neked, Papírra égetve, mennyire szerettelek.
Vannak dolgok, mik hiányoznak, érzem, És néha rád gondolok, álmodozom ébren, Hogy milyen jó is volt egykor. Szorít a szívem. Az élet megy tovább, és nekem is tovább kell lépnem.
Magányos este, fázós és beteg, Már nem akarlak, és nem értelek. Mi voltál? Játék. Eltörtél szegény. A harc is elmúlt, és már nincs remény.
Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.
A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.
A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt.
Elmentél, és magaddal vittél engem is, aki itt maradt, nem hasonlít hozzám.
A halál nagyban különbözik a válástól, mivel a korán elhunyt hitvest az ember hajlamos az egekig magasztalni. Akit a halál elragad tőlünk, annak könnyen elfelejtjük minden hibáját. Ám a válás után épp ellenkezőleg: az ember már csak egykori élettársa negatívumaira emlékszik vissza.
Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.
Elválunk most már. Te is elmégy, én is. Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.
Egy reggel köszönés nélkül elhagytál. Mást ígértél, mégsem hibáztatlak. Buta játékszerek voltunk csupán önző kis vágyaink csapdájában.
Minden válás túl korai vereség; az egymásért folytatott küzdelem ijedt fegyverletétele.
Ha meg akarsz szabadulni valakitől, tegyél meg mindent azért, hogy végül elveszítse a türelmét, és jogosan küldhesd el.
Úgy csukd le a szemedet, Úgy zárd be a kezedet, Mint hogy ha altatnál És elhagynál.
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, Amennyit férfi megköszönni tud, Mikor egy unott, régi csókon lép át.
Facebook
Pinterest