Idézetek a szakításról
Ahol nagy a szerelem, ott a szakítás is komplett.
Férfi érvek női érvek tél csöndje.
Egy válás még nem a világ, de ezt azok mondják, akik még sosem váltak.
Zárójelbe tettem, áthúztam, végül kiradíroztam a neved. De a papíron maradt morzsákat még mindig nem merem elfújni.
Ha tudtam volna, hogy ennyire szeretem, sokkal jobban szerettem volna.
Mindössze arra emlékszem, hogy rémesen megbántottam. Voltaképp sosem adtam rá magyarázatot, hogy miért nem találkozhatunk többé, csak egy reggel eljöttem a lakásából, aztán nem válaszoltam a hívásaira, és tökéletesen megszakítottam vele minden kapcsolatot.
Mivel szeretnél, ha nincsen szíved? Azért jöttem, hogy elvigyelek. Ülj mellém, én majd vezetek! Hazamegyünk, megvan a helyed, kapsz tőlem majd egy másik szívet!
Egyedül alszom, a párnád még meleg. Bújnék hozzád, hogy érezzelek, álmomban fogom a kezed, és reggel a tegnappal ébredek.
Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit, csak ezt a jót elemeztem. Most majd egyenként siratok el mindent, ami eltűnt veled. Kezdem magammal.
Ugyanaz a napsugár olvadt az arcunkra: lesültünk. Én pár nap múlva levakartam; már nem akartam olyan lenni, mint te.
Szakítás után üres maradtam mindig, mint egy kipakolt, elhagyott lakás. Maradt a szekrények, a szőnyegek sziluettje, a közös élet körberajzolt tere, megannyi szétfolyó emlékkontúr...
Egy szerelem csak akkor marad meg virágában, ha kinyílásakor letépjük.
Lehet, hogy haldokló bolygók voltunk (...), és vonzott minket a sötétség. (...) Amikor összeütköztünk, visszalöktük egymást égi pályánkra, hogy ott keringjünk tovább. Most ennek jött el az ideje: hogy ki-ki visszatérjen a maga pályájára.
Ez az, amit soha nem mondanak el nekünk a love storykról: hogy ha egy kapcsolat véget ér, az nem azt jelenti, hogy kudarcba fulladt. Ahogy a cseresznyés pite sem vall kudarcot csak azért, mert megesszük az utolsó szemig. Maga a tökély úgy, ahogy van, addig, ameddig van, aztán nincs tovább. És hogy megosztod valakivel azt, ami a legigazabb, legőszintébb benned... hát, az csuda finom szelete az életnek! Olyan szelete, amit magammal viszek a "majd egyszer" eljövő szép napjaimra.
Sírj, ahogy sírtam rég, Várj, mindig várj, ahogy vártam rád, Félj, ahogy féltem rég, Szabadság szárnyain engedj tovább.
Facebook
Pinterest