Idézetek a szakításról
Azért lelépni egy házasságból, felforgatni a családot, mert a szerelem és a vágy elmúlt - igaz, nem tettünk meg mindent azért, hogy visszaszerezzük -, nem túl bölcs dolog. Ha ugyanis nem tanuljuk meg, hogyan kell megőrizni a szerelmet és a vágyat, akkor a következő kapcsolatunkban sem indulunk jó esélyekkel.
A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.
Mindig szomorú elveszítenünk azt, akiről úgy hittük, hogy az egész életüket együtt fogjuk vele tölteni. Előbb-utóbb azonban eljön az idő, amikor össze kell szedni a szép emlékeket és elengedni a rosszakat, hogy nekiláthassunk az újabb szép emlékek gyűjtésének.
Ha egy kapcsolat rosszul végződik (...), az rögzül az ember zsigereiben; akár szeretné, akár nem.
Egy házasság, ha megromlott, tudni kell lépni. Kutya kemény, de hogy két ember úgy élje le az életét egy házasságban, hogy hazudnak egymásnak, becsapják önmagukat, ezáltal egymást, azt gyávaságnak, meghunyászkodásnak tartom.
Nem leszek másé többé teljesen, Nevedet hordozom a szívemen. Lépnék, de valami még visszaránt: Még mindig fáj gondolni rád.
Remélem eljön az a nap, amikor hazatalálsz, Együtt a nagyvilágban, üzenem egy dallamon át, A szemed elmesélte nekem azt, hogy te vagy a lány, Amikor rád gondolok, mai napig a szívem fáj.
Csak a fák dalolnak rólunk. Csak a szélbe súgtad, merre jársz. Ahol álmainknak éltünk, Oda vissza többé hogy találsz?
A válás olyan, mint egy amputáció: túléled, de kevesebb leszel.
Az egyik szerelemből folyni a másikba semmi több, mint menekülés egyik szigetről a másikra, miközben a hátunk mögött egyre nagyobbak a romok, egyre több a szenvedés.
Egy másik világban Te lennél az a lány, Kit szeretnék, s beléphetnénk Az álmaink kapuján. Egy másik világban Azt kérném, maradj, Hogy ne mondhassam azt neked, hogy elvesztettelek.
Nem hallom a hangod, nem látom az arcod, Hiába mennék utánad, nem nyílnak az ajtók. Minden olyan szürke, hiába a sok lány, Egyik sem olyan igazán, amilyen te voltál.
Te voltál az egyetlen boldogság az életemben, és azt hittem, mindig így marad. Boldog vagyok, hogy addig veled lehettem, ameddig tartott.
Az már az én dolgom, hogy felépítsem a saját boldogságomat. Rád nem számíthatok ebben.
Nagyon szerettünk. S vége bár, Édes óránk is volt nem egy; Most sorsunk két ösvénye vár, Melyen ki-ki útjára megy.
Facebook
Pinterest