Idézetek a szakításról
Melly boldogtalan az, akinek bármely bilincsei boldogtalan módon oldóznak el!
A hamarosan elváló szerelmesek szavai igazat szólnak.
Van úgy, hogy nem kell valakinek meghalnia ahhoz, hogy ne legyen többé része az életünknek.
Nem törülhetünk ki senkit szívünkből anélkül, hogy a helyen, hol egykor neve állott, egy setét folt ne maradna vissza.
Érdekes (...), mennyivel könnyebben viseli az elválást egy nő, mint egy férfi. A nő egy-két hét, legfeljebb egy-két hónap alatt megvigasztalódik. Igaz, hogy rendszerint megy valakihez, így könnyebb. A férfi egészen más. Ő legbelül egyedül marad, s elhordja magában a fájdalmat néha esztendőkig is. Nem mutatja, végzi a maga munkáját, de benne van. Egyedül él vele, s csak soká kopik ki belőle. Ha egyáltalában kikopik.
Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.
Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk. A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk. Az első és az utolsó lépés neked fáj, és ez nekem is fáj, A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Ha az ember a vécébe dobja a jegygyűrűjét, és még a vizet is ráereszti, az azért túlmegy minden határon.
A két szemét még most is látom, Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón. Egy percig állt, sebzetten, bénán, Nem szólt egy szót, csak elment némán.
A holnap holtnak lát, A szívem ellopták, Csak testem él tovább, még egy perc, Mégsem ordít vád, Csak könnyem ér hozzád, Csak egy perc talán, hogy végleg elfelejts.
Szerintem már eldöntötted a szakítást, legfeljebb még halogatnád valameddig. Ilyenkor az tart vissza a borítástól, hogy jaj, mi lesz a másikkal nélkülünk: biztosan megtébolyodik, leugrik a toronyból, holtig agyászra szorul, ágybavizelő, alvajáró lesz, cölibátust fogad. Ehhez képest a különválás valami újnak a kezdetét jelenti, és végül hasznára válik mindenkinek, többnyire. Ezt persze a szakításkor még átkozottul nehéz elhinni.
Valami eltört benne, s a sebesült ember már csak védekezés volt, szabatosság, megközelíthetetlen tartózkodás.
Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.
Ezüstpárákban álmodó hegyek tündéri folyók felé lejtenek, melyek fölé az ámult, ifjú hold aranyló arca szomjasan hajolt, s úgy csókolja a vizeken a fény, ahogy emlékeimben téged én.
Csak annyit mondtam, hogy szia, és elhúztam a csíkot. Vége mindennek. Quasimodo, a szörnyeteg harangozó, magára rántotta a harangot. Úgy égett valami belülről, mint amikor véletlenül beleittam kiskoromban a pálinkába.
Facebook
Pinterest