Idézetek a sorsról
Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra át kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt... a szörnyűt és a még szörnyűbbet. Teljesen mindegy, hol vannak vagy honnan hová tartanak.
Semmit nem teszek a dolgokért, ahogy ellenük sem. Fatalista vagyok, mindenről azt gondolom, ennek így kellett lennie.
Nem a halál az, ami megijeszt minket, hanem az olyan élet, melyben nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt.
Az élet nem véletlenszerű események láncolata. Nincsenek véletlenek. Az emberek nem csak molekulák, amelyek összevissza ütköznek minden ok nélkül. Okkal ütköznek egymásnak az életben. Úgy kell, hogy legyen, hogy életünk során adott emberekkel kapcsolódjon össze az életünk, olyanokkal, akik majd megváltoztatják életünk folyását és tartalmát. Pontosan azok vagyunk, akiknek lenni rendeltettünk.
Ha a sors közölni akar veled valamit, akkor nem állhatsz ellen. Nem préselheted dobozokba, nem szökhetsz el, nem költözhetsz el előle, mert a sors mindig megtalálja a módját, hogy tudomásodra hozza, melyik úton is kellene járnod.
Életünk minden tapasztalata (...) titokzatos és tökéletes előkészítője a ránk szabott munkának.
Az élet rendjén változtatni ne próbálj, nem tudsz, mert az egyik pofont te adod, de a másik elől futsz.
A nagyobb katasztrófáknak megvannak a maguk előhírnökei, gyakran mégsem figyelünk fel rájuk.
Az élet visz és jobban teszem, ha hagyom magam.
Aki minden követ megmozdít, azt a végén a kövek mozgatják meg.
Minden vég után következik egy új kezdet.
Egy paraszt élete végéig paraszt marad, soha nem lesz belőle vendéglős.
Az ember úgy születik a nyomorúságra, mint a madár a repülésre.
- Miért érzem azt, hogy valakik a fejünk fölött már rég leosztották a lapokat, és nekünk csak korlátozott lehetőségünk van a saját sorsunkba beleszólni?! - Mert ez így van. Nem ismerjük azt a tervet, amit születésünk előtt kidolgoztunk magunknak. Mindent, de mindent elfelejtettünk. Hogy valójában kik vagyunk, és merre tartunk: fogalmunk sincs.
Az embernek saját maguknak kell megtalálniuk az utat az erdőben azoknak a kétes, zavaros térképfoszlányoknak a segítségével, amelyekbe betekerve születtek, vagy amelyeket útközben találnak itt vagy ott. Ezért van az, hogy mindannyian bolyongunk. Körbe-körbe járunk. Mellébeszélünk. Öntudatlanul is egymásba botlunk és azután elveszítjük egymást a sötétben, ahol az égi fénynek még távoli derengése sem látszik.
Facebook
Pinterest