Idézetek a sorsról
Néha a legfurcsább ötlet, a legképtelenebbnek tetsző gondolat is oly erősen befészkeli magát az agyba, hogy az ember végül már megvalósíthatónak képzeli... Sőt: ha az ilyen ötlet erős, szenvedélyes kívánsággal párosul, akkor az ember végzetszerűnek, elkerülhetetlennek, a sors rendelésének tekinti, és lehetetlennek tartja, hogy meg ne valósuljon.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A sors makacs, sokszor ismétli önmagát (...). Hidd el, ki lehet lépni a körforgásból, ha nem csupán a vágyaidnak és nem is csupán az emlékeidnek, de élsz!
A legrosszabb sors, ha valakit elfelejtenek. Vannak, akik a történelem főszereplőivé válnak, akiknek születésnapját megünneplik, akikre emlékeznek, és vannak, akiket kitörölnek, mintha sosem léteztek volna.
Semmit sem ér a lét, ha szembe nem néz mindazzal, ami szembe jön.
Ha az életben meglátunk egy lehetőséget, meg kell ragadnunk. Legyen az reménység, egy esély, hogy bizonyíthassuk, mit érünk. Vagy egy jó alkalom, hogy megmutassuk egy gyermeknek a helyes utat. De néha, mikor a sors hívására válaszolunk, fogalmunk sincs, hogy milyen lehetőség vár ránk.
Nehéz lenne kikutatni, mily apró, megfoghatatlan dolgok okozzák néha, hogy egyik ember eléri azt, ami a másiknak nem sikerül.
A sors kétféleképpen is elpusztíthat minket: ha nem teljesíti be a vágyainkat, vagy ha teljesíti azokat.
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
És milyen különös: a vallásosak és a nem vallásosak egy pontban egyetértenek, miszerint szabadság nem létezik. Minden másban eltérő nézeteket vallanak, de ezen az egy ponton különös egyetértést mutatnak. A kommunisták ateistának vallják magukat, vallás nélkülinek, de azt mondják, az embert meghatározzák társadalmi, gazdasági és politikai körülményei. Az ember nem szabad: az ember tudatosságát külső erők irányítják. Ugyanaz a logika. Nevezheted a külső erőt gazdasági szerkezetnek. Hegel Történelemnek nevezi - nagy T-vel, ne feledd -, a vallásos emberek pedig Istennek nevezik, megint csak nagybetűvel. Isten, Történelem, Gazdaság, Politika, Társadalom - mind külső erők, abban azonban egytől egyig megegyeznek, hogy az ember nem szabad. Én azt mondom neked, hogy tökéletesen szabad vagy, feltétel nélküli szabadság a tiéd. Ne bújj ki a felelősség alól; a menekülés nem segít. Minél hamarabb elfogadod, annál jobb, mert abban a pillanatban hozzáláthatsz önmagad megteremtéséhez. És amikor megteremted önmagad, hatalmas örömben lesz részed, miután befejezted magad - úgy, ahogy te szeretted volna - végtelenül mély elégedettség tölt el, épp, mint a festőt, akinek a szívében földöntúli elégedettség árad szét az utolsó ecsetvonással. A jól végzett munka mélységes béke forrása. Az ember úgy érzi, kivette a részét a teljességből.
Talán rossz időben, rossz helyen, De teszem a dolgom, Hisz ez a sorsom, Ez a végzetem.
Az élet nagy, igazán végzetes drámái oly csendesen kezdődnek, hogy már nyakig benne ülünk a drámai helyzetben, s még mindig nem értjük. A rák, a szégyen, a bukás, a nagy csalódás nem úgy kezdődik, mint az irodalomban: egy napon észreveszünk egy pattanást, vagy telefonál valaki, s olyan különösen beszél a készülékbe, nem is értjük igazán a szavait, vagy a nő, akit szeretünk, egyszer elfordítja fejét, szórakozottan. Így kezdődik. Nem. Ilyenkor már meg is történt. A végzet csendes. Csak a baleset ordít, sivít és csilingel.
Azért vagyunk mi, emberek, nagyszerűek nyomorúságunkban is, hogy megértsük a titkos erőt, akkor is, ha nem tudjuk megfejteni szándékait.
Néha magam előtt látom az eljövendő napok sorát, a holnap a legnagyobb és a legtisztább. A továbbiakban egyre kisebbek és kisebbek, és egyre távolabbiak, de egytől egyig engem fenyegetnek. Olyan, mintha azt mondanák: "Óvakodj tőlem! Jövök!" És néha... néha figyelem az év napjait: a születésnapokat, az évfordulókat, jókat és rosszakat egyaránt, és arra gondolok, hogy van egy fontosabb dátum ezeknél. A nap, amikor majd meghalok. Csak fekszem majd. Alattomos és csöndes nap az összes többi között, és rám vár. Ki tudja? Talán a mai nap az.
Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges.
Vannak tragédiák, amelyekre felkészülhet az ember (...), de előfordulnak hirtelenek is, amelyek egyik pillanatról a másikra változtatnak meg mindent. Ahogy az én életemet is. Volt a tragédia előtti - és van ez a mostani. A kettőnek fájdalmasan kevés köze van egymáshoz.
Facebook
Pinterest