Idézetek a sorsról
Az ember nem tehet a sorsa ellen semmit, mert kapálódzhat, dühönghet, mehet fejjel a falnak, de a sors nem tágít.
Az ember eltűnődhet fölötte, hogy vajon a földi haladás végső csúcsán korrigálja-e majd ezeket a nem egyező időket valami finomabb hangulat, valami egymásra hatás a társadalom gépezetén belül, szorosabb kölcsönhatás, mint amilyen ma lök bennünket körbe és előre; efféle tökéletesedés azonban nem jósolható, sőt még a lehetőségét sem tudjuk elképzelni. Elég az hozzá, hogy a jelen esetben, miként milliónyi és milliónyi más esetben, nem egy tökéletes egésznek a két fele találkozott a tökéletes pillanatban; a hiányzó kiegészítő rész a másiktól függetlenül jár-kelt a földön, tompán és értelmetlenül, míg csak nagy későn meg nem jött az ideje. Ebből a félszeg késedelemből pedig fájdalmak, csalódások, megrázkódtatások, katasztrófák születtek, és különlegest is felülmúló sorsok.
A felnőtt ember egyet megtanul: mindene régi, csak a sorsa új. A sorsa, amin osztoznia kell, nem ő rendezte, s nem ő hiszi el.
Aki fekete bárány, ne próbálkozzon fölülemelkedni a neki kijelölt középszerűségen.
A nyírre, nyárra, gesztenyére, hársra és az útszéli akácok sorára hiába raknak színes díszeket; karácsonyfává csupán az lehet, ki tűrt hőséget, fagyot, zivatart, kit az Isten is fenyőnek akart.
Úgy éreztem, arra szán a sors, hogy a belső sávban robogjak, de arról már közel sem voltam meggyőződve, hogy tényleg én kezelem a kormányt.
Menni kell előre. Nem másokkal foglalkozni, vagy épp azzal, hogy mindenki hülyének néz... Tudod, egy dologban biztos vagyok: a nagy utak, azok, amelyek igazán hosszúak és jelentőségteljesek, hatalmas megállító táblákkal vannak tele, és nehézségekkel, pontosan azért, hogy próbára tegyenek, hiszen nem mindenki érdemli meg a jutalmat. Azt a valamit, amit neked szántak, és a tiéd. Nem kell mindenkinek felérnie a csúcsra - pedig mindenki előtt ott a lehetőség. De egy dolgot érdemes szem előtt tartani: a tiéd lehet minden, amire vágysz, de ha nem teszel érte semmit, a helyén marad - ahogy Te is.
Csak hagynod kell, hogy minden történjen úgy, ahogy történnie kell. Nem kell a görcsösség, az csak mindent megöl úgy, ahogy a ragaszkodás is. Engedd el. A Sors rendez, sodor, leginkább embereket az életedbe anélkül, hogy azt kérned kellene. Hagyd, hogy tegye a dolgát, mert így még mindig okozhat meglepetéseket - és hidd el, imádni fogod.
Senki nem tudja mindenre a választ, és néha az a legjobb, ha bocsánatot kérünk, és magunk mögött hagyjuk a múltat. Máskor a jövőbe kell néznünk, és tudnunk kell, ha azt hittük, már mindent láttunk, az élet még mindig meglephet minket, és mi is meglephetjük önmagunkat.
Egyszer véget érnek múló napjaink, Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink. Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk, De még addig mindent újra kezdhetünk!
Az én időm, mint a szép nyár Gyorsan pereg, menten eljár, S jő a sötét, a hosszú tél, Tavaszt senki már nem remél. Itt az idő megfontolnom, Hogy végződik majd a sorsom, Mert rövid e földi élet, És oly közel van az ítélet.
Amikor feláldozzuk önző vágyainkat valaki más érdekében, akkor a sorsunkat jobbra cseréljük, amelyben mérhetően kevesebb káosz uralkodik. Vicces, hogy miért is tekintjük ezt áldozatnak? Valójában sokkal többet kapunk vissza. Az egyik kulcsa annak, hogy mindent megkapjunk, hogy hajlandóak legyünk bármiről lemondani.
Szerintem fontos, hogy kiben mi van. Hogy kinek mi az útja, hogy rálépjen, hogy higgyen benne, hogy merjen lépni, és ne foglalkozzon azzal, ha valaki le akarja róla rugdosni. Egyszer kell kibírni, meg még egyszer, utána talán már sokkal könnyebb, harmadszorra meg már nem is fog érdekelni, hogy más mit mond. Az utad viszont annál inkább, amin a megérzéseid visznek előre. Nem kell más, csak hit abban, hogy amit érzel, az a tuti. Tudni, hogy nem okozhatnak csalódást. Igen, az elején rohadt nehéz lesz. Persze, mint minden. De aztán elkezd jönni a siker. Jön, és árad, és boldog leszel, mert az az út, ami a tiéd, azért van, hogy boldoggá tegyen. Csak merni kell magadévá tenni.
Mindenki megválaszthatja azt az utat, amelyen haladni akar, és azt is, amelyiken nem. Persze nem mindig. Néha a sors csak megragad minket, elindul velünk valamerre, aztán egyszer csak kitesz valahol és ennyi. Más alkalmakkor azonban mi adhatjuk meg a címet. És ha van egy csepp eszünk, bármennyire nehéz is, vagy bármennyire idegennek tűnik is az a ház, igenis bemegyünk oda. És rátalálunk önmagunkra.
Kegyetlen dolognak találta, hogy Isten olyan szívet adott neki, amely nem alkalmazkodik a sors akaratához.
Facebook
Pinterest