Margit Sandemo

Magad is jól tudod, hogy a boldogság nem olyasmi, amit egyszerűen zsebrevághat az ember, hogy elővegye, amikor szüksége van rá. Lesznek jobb és rosszabb napjaid is!

A szerelem mindig szakít időt arra, hogy kicsírázzon.

Földünk szikkasztja a bánat napja. Az éjszaka könnye jéggé fagyva. Álmodó hóra hull a holdsugár. Csak az én tavaszom nem jön el soha már.

Mi más a jövő, ha nem titkok sorozata?

Egyszerű erkölcsöt vallunk magunkénak: tégy meg mindent, amihez kedved van, amíg nem okozol kárt, illetve nem bántasz meg vele valakit.

Mindenkinek joga van egy kis zugra a lelkében, ahová nincs belépés mások számára. Sok házasság éppen emiatt lazul fel. Az egyik fél teljesen birtokolni akarja a másikat, nem tűri, hogy a házastársának megmaradjon a saját egyénisége.

Kegyetlen dolognak találta, hogy Isten olyan szívet adott neki, amely nem alkalmazkodik a sors akaratához.

A boldogság legtöbbször ujjongó öröm, amely csaknem szétfeszíti az ember keblét, és ugyanolyan gyorsan elmúlik, mint ahogyan jött. Aztán ismét itt terem, és elhiteti velünk, hogy az élet csodálatos dolog. 

A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem.