Idézetek a sorsról
A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyűlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett.
Kellett volna a sorstól egy büdös nagy pofon! Ami akkorát csattan az arcomon, Hogy eszembe sem jut, hogy melyik a rossz út, Valami kéz, ami visszahúz!
Nem a nagy dolgok a legfontosabbak. A nagy dolgokat - Isten akaratát, a sorsot - el lehet fogadni, talán épp azért, mert olyan nagyok és sorsszerűek, és úgysem tudunk rajtuk változtatni. A kis dolgokon azonban javíthatunk, illetve javíthatnánk, ha felismernénk, mit tehetünk.
Emberileg sem árt, ha kicsit kivillantja a sors a fogát, hogy megtanuljuk értékelni azt, amit fentről kaptunk, valamint lehetőségeinket, amelyek idelent várnak ránk.
A sors csak úgy magától nem létezik, el kell jutni hozzá.
Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled.
Mindnyájunknak megíratott a sorsa. És van egy világ a miénken túl, ahol mindnyájunk lelke összekapcsolódik a nagy terv részeként.
Sorsszerűséget mindig lehet találni, ha az ember akar. Ha akar, az csak azért van, mert igen szeretné értelmét látni a dolgoknak. Beleszédül abba az űrbe, amikor semmi, de semmi értelme nincs az egésznek, vak, süket és értelmetlen a világ. Minden másképp néz ki, ha találunk neki értelmet.
Néha a jövőd már megvan határozva, te pedig semmit sem tehetsz miatta. Vannak dolgok, amiket nem változtathatsz meg, bármilyen keményen dolgozol is. Igazságtalan, ugye? Nem könnyű elfogadni. De az élet már csak ilyen. Igazságtalan.
Sakurasou no Pet no Kanojo c. film
Nem baj, ha nem az válik valóra, amit az ember akar, mert a sors majd felkínál mást. Az sem baj, ha az ellenségeink "megfúrják" az elképzeléseinket, mert minden rosszban van jó is, és sokszor ez a jó több, mint amit az ember remélt.
Nem irányíthatjuk, mi történik velünk, de azt igen, ahogyan reagálunk rá.
Mi van akkor, ha a zebrán rossz irányba nézünk? Amikor már csak a fékcsikorgást halljuk? Mit teszünk ilyenkor? Idétlenül várjuk a folytatást, megdermedünk, és úgy be vagyunk szarva, hogy nem pereg le előttünk az életünk és hülye képet vágunk hozzá.
A kemény sors legelőször is a szívet keményíti meg.
Utazók vagyunk, a végzet által kijelölt utat róva, mely ahhoz vezet minket, kinek részére a bennünk élő csoda hivatott. De vigyázz, miközben kutatjuk a fényt, leszállhat a sötétség.
Nem tudom, mi van megírva számunkra a következő oldalakon, de akármi is az én sorsom, esküszöm, hogy nem cseszem el. Nem fogok ásítozni a mondat közepén, és nem fogom eldugni az egészet egy fiókba. Ezúttal nem. Lehámozom magamról az apátia, az ellenségesség, a cinikus kimerültség poros pokrócait. Az életet akarom a maga hülye nyers valójában.
Az elkerülhetetlen sors a kudarc beépített mentsége.
Facebook
Pinterest