Idézetek az önismeretről
Azt hiszem, mindannyian úgy vagyunk beállítva, hogy csóváljuk a fejünket mások hülyeségét látva, egészen addig, amíg mi magunk is kétségbeejtő helyzetbe nem kerülünk.
Fontos, hogy ne gondolkodjatok túl sokat önmagatokon. A legtöbbször túlzásba viszitek önmagatok elemzését, és a görcsös agyalással csak még több problémát és feszültséget teremtetek.
Ha valaki elveszti az egyik lábát vagy szemét, felfogja, hogy elvesztett egy lábat vagy egy szemet. De ha valaki a saját énjét - tehát önmagát - veszti el, azt nem tudja felfogni, hiszen aki felfoghatná, nincs többé.
Örülj neki, hogy senki sem tudja elvenni tőled önmagad felfedezésének élményét. A saját, belső világod megtapasztalása olyan csoda, amelyre nincsenek szavak.
Az emberben ott lakik az angyal és a patás is. Időzített bombaként létezünk. Több időt kellene töltenünk azzal, hogy rájöjjünk, igazából kik is vagyunk.
A felnőtt kiönti a lelkét, csak közben hazudik, kamuflál, saját maga előtt is leplez. Panaszkodik, de nem a lényegről. A gyerek viszont jobbára makacs, dacos, nem árulja el csak úgy, hogy ez meg ez a bajom, viszont egy idő után rajzban, játékban esetleg kirobbanóan jeleníti meg a problémáját.
Tudd meg, hogy nem ismered önmagad! Vagy legalábbis korántsem annyira, mint te azt gondolod.
Szomorú, de tényleg úgy nézel ki valójában, ahogy az ismerőseid megjelölt fotóin feltűnsz.
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
Nagyon lényegesnek tartom, hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg, érzelmileg is karban tartsuk magunkat. Szerintem ez az alapja annak, hogy megismerjem, mit szeretnék, melyek a feladataim, és hol vannak a határaim.
Bárki, aki komolyan veszi magát, az mindig nevetséges.
Minden életnek célja van. Oszd meg másokkal a történetedet, és ezzel segíthetsz valaki másnak rátalálni a sajátjára.
A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem működnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.
Ma még mindannyian egyszemélyes orális kultúrák vagyunk. Átírjuk a múltat, hogy megfeleljen a szükségleteinknek, és alátámassza a történetet, amelyet magunkról mesélünk. Emlékeink révén mindannyian osztozunk személyes történelmünk haladó szellemű értelmezésének bűnében, folytonosan úgy tekintve korábbi énünkre, mint a jelenlegi dicső énünkhöz vezető, újabb lépésre.
Mindnyájunkkal megesett már, hogy tévedtünk, hogy kegyetlenül és álszentül viselkedtünk, és ezeknek az alkalmaknak a többségét már elfelejtettük. Ami azt jelenti, hogy valójában nem ismerjük magunkat.
Facebook
Pinterest