Idézetek az önismeretről
A valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat.
Az ember fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van - a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben - minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal.
Az igazi ellenségeink bennünk laknak.
A legfontosabb, aminek tudatára kellene ébrednünk, mint valami megvilágosodás által, hogy más dolog a meg nem felelés, és más a meg nem felelés érzése, a kettőnek pedig semmi köze egymáshoz.
Mindennap, vagy amilyen gyakran csak tudod, írd le, hogy mit akarsz. Így valahányszor összezavarodsz, vagy irányt tévesztesz, elég belepillantanod ebbe a naplóba, és máris eszedbe jut, hová akarsz menni, és mit keresel.
Figyelni kezdtem magamra. Mindazt, amit addig beittam, a saját hasznomra tudtam fordítani. Ez az, amit úgy neveznek: dolgozom az énképemen. Amit némelyek olykor mégis pozdorjává zúznak.
Piszok sokat gályáztam azon, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyen vagyok, ugyanis ez a mentális higiénia alapja. Ezen áll vagy dől dugába az életünk.
Sokan azért választjuk a lélekfürkészi pályát, mert azt reméljük, választ kapunk saját furcsa érzéseinkre. Mert arra gyanakszunk, hogy valami súlyos lelki betegség támadott meg bennünket, és csakis akkor titkolhatjuk el a szégyenletes bajt, ha személyesen kezeljük magunkat.
Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.
Most sem vagyok lustább, mint negyven évvel ezelőtt, de csak azért, mert az akkori lustaságomat már nem lehetett fokozni. Ha az ember eléri a csúcsot, nincs tovább.
Mások elfogadásának szándéka saját értékeink ismeretével kezdődik.
Mindannyian álarcot viselünk, minden nap, és néha annyira belefeledkezünk, hogy elfelejtjük, kik is vagyunk valójában. És néha, ha szerencsénk van, jön valaki, aki megmutatja, hogy kik akarunk valójában lenni, hogy kinek kellene lennünk.
Általában meglepően vidám fickó vagyok. Próbálkozz egy olyan napon, ami nem esik a hétfő és vasárnap közé!
Meg kell ismernünk önmagunkat: még ha nem segít is hozzá bennünket az igazság megtalálásához, legalább arra jó, hogy rendet teremtsünk az életünkben, márpedig ennél nincsen helyesebb dolog.
Úgy szomjaztam a tisztaságra, mint a homok a vízre. Nem tudom, mikor rontottam el. Tartom befelé a tükröt és iszonyodom. Ez vagyok én! Oszlophoz kellene kötöznöm magamat, hogy megerősödjön a gerincem!