Idézetek az önismeretről
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.
Hiszen önmagamnak lenni sem egyszerű, hát még mássá válni csak a reklám kedvéért.
Amit mi énnek és tudatnak nevezünk, az csak a jéghegy csúcsa, a nagyobbik rész a sötétség ismeretlenségébe süllyed. És ez a szétszakítottság bizonyos esetekben ellentmondásokba és zűrzavarokba taszít bennünket.
Ritkán ismerjük tetteink mozgatórugóit, némely cselekedetünk szükségszerűségét csak később színezzük ki érvekkel, amikor megpróbáljuk meggyőzni magunkat.
Az elégedettség forrása gondolkodásunkban rejlik, és aki az emberi természetre vonatkozó csekély ismereteinek köszönhetően úgy keresi boldogságát, hogy mindent meg akar változtatni, kivéve önmagát, reménytelen dologra pazarolja életét, mert csak megsokszorozza szenvedéseit, holott ezek megszüntetését kellene legfőbb céljának tekintenie.
Ugyan, mi minden van még ezen a világon, ami még fel sem tűnt eddig, mennyi minden, amit még nem ismerek! Mindezt végiggondolva egyszerre gyámoltalannak, erőtlennek érzem magam. Akárhová megyek is, ettől a gyengeségtől sohasem tudok elmenekülni.
Nézz a tükörbe, és döntsd el, tetszik-e, amit látsz.
Nem vagyok az a kifejezett gyorsolvasó. Időbe telik, amíg egyik sorról áttérek a következőre. Élvezem a mondatokat. Ha nem tudok elgyönyörködni a mondatok szépségében, inkább felhagyom az olvasást.
Mindenki kényszeresen és állandóan csak bírálja, amit csinálsz. Azt hiszik, jobban ismernek, mint te saját magad. Legyen a hitük szerint. Csakhogy sok minden más is van bennem, amiről nem tudnak, sok minden, azon az egy testre szabott figurán kívül, amit szeretnék megmutatni a világnak.
Az én tartóedényem a saját énem. Létem körvonalai kis kattanásokkal kapcsolódnak össze velem.
Minden emberi öröm szegény, van bennünk valaki, aki olykor keserű szánalmat olt belénk önmagunk iránt.
Mint a szerelmesek egymással, úgy mentem én át önmagammal a poklokon.
Mindannyiunknak van olyan rejtett képessége, amely valószínűleg örökre ismeretlen is marad. Mégis a szövetségesünkké tehetjük.
Az ember soha nem fedi fel olyan világosan a saját egyéniségét, mint amikor leírja másét.
Tényleg kell egy nagy ház, egy gyors autó (...)? Tényleg szükségem van ezekre a dolgokra? Vagy csak belém nevelték, hogy akarjam őket? Ezek a dolgok tényleg jobbak, mint azok, amelyekkel már rendelkezem? Vagy csak belém nevelték, hogy mindig elégedetlen legyek azzal, amim van? Talán valami varázslat hatása alá kerültem, ami azt sugallja, hogy soha semmi nem elég jó?
Facebook
Pinterest