Idézetek az önismeretről
Ha tudjuk, hogy a butaság mindig bennünk rejlik, szabadon részesíthetjük előnyben a belátást.
Konyhaművészet az, amikor tudod, hogy teleetted magad, ám nem érzed.
Azt hiszem, hogy nem vagyok önfeláldozó. Az életben azt tapasztaltam, hogy ha én nem törekszem mindenáron a magam javára, más mégúgy se fogja megtenni.
Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a benső világosságból környezetére sugarat bocsát.
Nekem vasból van a gyomrom, ha vizet iszom, berozsdásodik.
Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.
Nemcsak azok az utak léteznek, amelyeket megszokásból választunk. (...) A világnak (és így saját magunknak is) még számos, számunkra eddig ismeretlen aspektusa van, amelyek bármikor megmutatkozhatnak előttünk, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, és fürkésszük titkaikat.
Szükségleteink, vágyaink és álmaink irányítanak. Ha ezek eltűnnek, nekünk is végünk. Életünk sikerességének mércéje nemcsak az, amit hátrahagyunk, hanem az is, amit magunkkal viszünk.
A képmutatóknak nem könnyű megbocsátani, mert pontosan tudják, hogy mit csinálnak. Tisztában vannak vele, hogy baj van az eredeti példánnyal.
Bölcsebb lettem, s leszoktam arról, hogy az ostobák szavait értelmezzem, megfejtsem, vagy éppen felháborodjak ezeken. Régen száműztem volna az ostobákat, ma már inkább kikerülöm őket.
Akiben nincs önmagával szemben egy kis kétkedés, egy kis bizonytalanság, hogy valóban jó ez, amit megmutat magából, nem is lehet igazán figyelemreméltó, nem tud előrébb lépni.
Tudod, én kívülről nagyon nyitottnak látszom, de a valóságban konokul zárkózott vagyok. (...) Amikor elfedem a valódi érzéseimet, az nem szerepjátszás, hanem védekezés. Magamat védem.
Ami megrémít, az a zavarodottság lépései. Amit üldözök, az a bűn pillantása. Ami egyre csak bolyong, az a másik éned.
Amikor a kabócák sírnak c. film
Hol halálra ítélt egóm hatalmában élek, hol határtalan szellemem szabadságában.
Csak annak van szüksége naplóra, akinek nehezére esik a beszéd.
Facebook
Pinterest