Idézetek az önismeretről
Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos...
Ha nem lenne humorom, hajnalig virraszthatnék az eltaposott önérzetem ravatalánál.
Unom már minden részemet, a gyomromat, a fejemet. Egy nap a tükörből talán idegen arc fog nézni rám.
Nem volt meg a beletörődéshez való hajlam és erő. Igen, erő is kell hozzá, holott a beletörődés kapitulációnak tűnik. Minden nyugalmi állapot megteremtéséhez erő kell. Mindenről lemondani és uralkodni magunkon majdnem olyan nehéz, mint mindent megszerezni és mindenki fölött uralkodni.
- De mégis, mi akar lenni? - Csak önmagam. Ez minden. Csak ez az, amit elérhetek.
A romantikus szerelem mindennél erősebben táplálja bennünk a teljesség utáni vágyat. A kapcsolat általában úgy indul, hogy azt hisszük, meg fogjuk ismerni a másikat, és titokban azt reméljük, hogy mindenben egyetértünk. Ehelyett a végén kiderül, hogy sokkal inkább magunkat ismertük meg.
Milyen rémítő kötelesség olykor az önmagaddal szemben is szemérmetlen őszinteség, ember; milyen nehéz rámosolyogni magabiztosan az igazibb képedre, amely fölött nem ragyog a státushelyzet aláírásos-pecsétes glóriája.
Mindenki színes szemüveggel születik, ki kékkel, ki zölddel, ki sárgával, ki rózsaszínűvel. Csak én születtem színes üveg nélkül.
Nem tudom, vajon igazi vagyok-e, vagy csak az egyik regényem hőse.
Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ! Ennyi az ember, s ennyi vagyok magam is. Nem több és nem kevesebb. Néha megostromlom a lehetetlent, Sziszifuszként hegyre hordom terheimet, azután visszahullok talajt vesztve megint. De magamnak is megbocsátok, ami nehezebb, mint átugrani saját, földre vetült árnyékunkat.
Az ember elítéli önmagát. Azonban mindjárt fel is menti.
Kapcsolj ki mindent, fogjál egy papírt Írd le, mit érzel, csak ne használj radírt!
Miért csak magunkat szeretnénk másokban? És miért csak akkor vagyunk érzelgősek és meghatottak, ha rólunk van szó?
Mennyire vagyunk képesek valakit igazán kívülről és igazán tárgyilagosan megfigyelni? Mennyire hiteles a véleményünk akár arról az emberről is, aki mellett évtizedeket töltöttünk el? Mit tudunk arról, hogy min tűnődik mosolya mögött? Csak annyit tudunk, amennyit magunkon, önmagunkon megfigyelve és kísérletezve megtanultunk az emberiségről; ez az egyetlen igazi alaptanulmányunk, amelyet csupán színez, kiegészít, s a tőlünk teljesen eltérő példák sokkhatásával hitelesít a tapasztalat. Ez a külső tapasztalat - a "másokat tapasztalásunk".
Az embernek néha bele kell vágnia olyasmibe, amit helyesnek érez - azzal vége. Úgy értem: amiről a szíve azt súgja, hogy meg kell tennie. És ha utána elkezd rágódni a dolgon, és úgy érzi, megfeküdte az agyát, amit művelt, úgy, mintha a gyomrára ment volna, olyankor megbánja, és azt képzeli, rosszul tette. (...) Csak épp az nem jut az emberek eszébe, hogy nem a szívükben kellene kételkedniük, hanem éppenséggel ezekben a kétségekben. (...) Arról pedig, amit az ember szíve rejt - a legjobb nem beszélni.
Facebook
Pinterest