Francis Scott Fitzgerald
Az elkövetkező napokon, heteken át a könyvei nem voltak többek, csak bútordarabok, a barátai csak emberek, akik valami elmosódott külvilágban éltek és járkáltak, ahonnan ő igyekezett megszökni - az a világ hideg volt, és metsző szelek fújdogáltak benne, ő pedig egy pillanatra belátott egy meleg házba, ahol tüzek lobogtak.
Felépítette magának a reményt álmainak anyagából, mely persze törékeny kis remény lett, naponta több tucatszor darabokra hullott és elpárolgott (...), de azért mégiscsak remény volt.
Nem tudom, vajon igazi vagyok-e, vagy csak az egyik regényem hőse.
Mutassatok nekem egy hőst, és írok nektek egy tragédiát.
Az elveink tizennyolc éves korunkban hegycsúcsok, ahonnan széttekintünk, negyvenöt éves korunkban barlangok, ahol elrejtőzünk.
Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy addig mutassuk ki a barátságunkat a másik iránt, amíg él, nem pedig a halála után.
Facebook
Pinterest