Idézetek az önismeretről
Mi folytonosan arra törekszünk, hogy ezzé vagy azzá váljunk, hogy elérjünk egy bizonyos állapotot, hogy ilyen vagy olyan tapasztalatra tegyünk szert... - így a tudat örökkön-örökké valamivel foglalkozik; sohasem nyugodt annyira, hogy odahallgasson a saját küzdelmeinek és fájdalmainak zajára.
Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.
A legtöbb okos embernek tudomása van saját okosságáról, és kevesen olyan bolondok, hogy ezt a tényt önmaguk vagy mások előtt palástolják, bár annak hivalkodó megnyilvánulását önhittségnek nevezzük.
Mindig tudunk annyit önmagunkról, hogy megmagyarázzuk, miért nem lehet változtatni az életünkön.
Az ember semmitől sem fél jobban, mint az átláthatóságtól.
Senki sohasem látja magát úgy, ahogyan mások látják őt.
Szeresd magadban a vadállatot is! Etesd is néha, mert a tiéd, a lényedhez, ősi múltadhoz tartozik, és ma is benned él. Sokan ott hibázzák el életüket, hogy nincsenek jóban a testükben-lelkükben élő nyers ösztönerőkkel. Nagy hiba, mert a vadállat erősebb, mint ők. De megszelídíthető.
Ha gyűlölünk valakit, akkor annak képében olyasmit gyűlölünk, ami bennünk van. Ami nincs meg bennünk, az nem zaklat fel.
Mindnyájunknak megvan az önmagunkról alkotott képünk... amilyennek látni szeretnénk magunkat.
Naponkint elbukom magammal küzdve, gyönge vagyok s hatalmas: legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bűntudat szívemben hideg kardvas. Pálcát török magam fölött és szánom, felmentem magam hányszor.
Te megmagyaráztál engem önmagamnak. (...) Éreztem mindazt, amit te mondtál, de valahogy féltem tőle és nem mertem kimondani.
Ha az ember magáról ír, akkor az olyannak hathat a számára, mint amikor egy fadarabot döfünk egy kristálytiszta folyóba, és felkavarjuk a mocsokkal teli alját.
Senki sem ismeri önmagát, míg próbára nem tétetett.
Ha belegondolok, csak egyképpen tudnám elviselni, hogy hazug vagyok. Ha ezután önmagamnak, legfőbb kritikusomnak is hazudnék, mígnem lényem átformálódna, s a hazugot látnám igaznak.
Én a saját szívem vámpírja vagyok.
Facebook
Pinterest