Idézetek a művészetről
A színésznő civilben sohase lehet elég szép. Igazán szépek, okosak, fiatalok csak a színpadon lehetünk.
A művésznek kutya kötelessége a gyötrődés. Ez a legszebb és legnehezebb föladat: elhagyni a lélek kényelmi állapotát, és vállalni a gondolkodás kényelmetlenségeit; szembesíteni magunkat saját lelkiismeretünkkel; a megismert igazságot más oldalról ismét megvizsgálni, hogy még jobban kiállhassunk érte; újra és újra megméretni, és könnyűnek találtatni; bátornak lenni önnön tévedéseink megítélésében...
A színész bármire hajlandó, ha felismeri a rendezőben a tehetséget.
Kellemes az ismertség, szó se róla, még kellemesebb a népszerűség, hazugság lenne tagadni, az igazi mégiscsak egy szemernyi szeretet, megértés, emberség.
Nem fair csak a szépségből élni. (...) Még a színészetben is veszélyesnek látom, ha valaki a külső adottságai miatt kap meg egy szerepet. Nekem sokkal vonzóbb, ha valaki a szerep játszása közben szépül meg előttem.
Minden gyerek művésznek születik. A probléma művésznek maradni, miközben felnövünk.
Amit egy tájon az ember keze formált, tízszer annyit ér, mint a lelketlen természet munkája.
A valóságot elszürkíti és megdermeszti a hétköznap mocska; a művészet viszont a friss szemlélet varázsával, a képzelet erejével kiszabadíthatja azt.
Ha bármilyen művészeti ágban kiteljesedsz, amit véleményem szerint éveken keresztül, napi több óra gyakorlással lehet elérni, akkor egyszerűen a művészet hat rád és megihlet.
Csak akkor tudod a legjobban átadni a személyiséged a színpadon, ha nem kell azon gondolkoznod, hogy mit csinálj a kezeddel, mert annyira be van gyakorolva, hogy az megy magától. Ilyenkor sokkal jobban lehet összpontosítani a közönségre.
Olyan a színpad, mint a szerelem: érdekesebb, vonzóbb és ragyogóbb lesz tőle mindenki.
A színészetet kiváló önismereti kurzusnak tartom, főleg azért, mert egy szerep által újra meg újra át tudjuk lépni a saját korlátainkat. Mert olyan szituációkat is el kell játszani, amivel az életben talán sosem találkoznánk.
Senki nem tud segíteni, (...) amikor kimész a színpadra. Ez a világ legigazságosabb pályája, mert ha rossz vagy, a közönség megérzi, ha meg jó vagy, akkor támogatnak.
A szakma elismerése mindenképpen nagy dolog, de önmagában nem elég, a közönségével együtt viszont már tárgyalási alap.
Ha nincs lámpalázam az előadás előtt, ha a munka rutinná válik, akkor nincs értelme. Akkor abba kell hagyni, mert az már nem jó.
Facebook
Pinterest