Idézetek a művészetről
Minden fotográfia pontos, de egyik sem egyenlő az igazsággal.
Az ember teljesítményének, legyen bármilyen rendkívüli adottságokkal megáldva is, határai vannak, és minél inkább előtérbe helyezi magát a művész, annál inkább korlátozottá válik.
A szobrászat olyan, mint a szerelem. Ha megvan a kölcsönösség, el lehet jutni a költészet magaslataira. De ha nincs meg, akkor erőszakot követsz el, ami bűntett. És az anyag sohasem bocsátja meg neked az erőszakot, megbosszulja magát, megmutatja sebeit. Talán, amikor megveszik munkáinkat, büszkék vagyunk és nagynak érezzük magunkat, de az anyaggal szemben mindig kicsik maradunk.
Ateista vagyok, de a művészet valami isteni fogalom. A művésznek megvan az a kiváltsága, hogy egy szent dolog papja lehet, de nem a pap a fontos, hanem Isten.
A színház hullaház, ahol az életet deszkákra teszik, és a nézőket hívják azonosítani. Elhúzzák a függönyt, és elénk tárul az élet halotti maszkja, hideg és halvány, színészi festék.
Fotográfus leszek. Még az is lehet, hogy az ilyesmi ilyen egyszerű. Hogy igenis létezik egyetlen pillanat, amikor az örökkévalóság ígérete belepetézik az emberbe. A puszta vágy mindenkiben megvan, de ígéretet kevesen kapnak.
A giccs a művészet ellentéte. A buták művészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.
Mennyi szélhámosság van a művészekben, mennyi mindent hazudoznak összevissza, amikor a munkájukról beszélnek. Mindegy, hogy írók, vagy festők, vagy fényképészek, néha csak úgy ömlik belőlük a marhaság, különösen, amikor úgy érzik, ez jól jöhet.
A színház egyik fontos vonása, hogy mindig új nézőpontból mutatja meg ugyanazt.
Bármilyen megélhetésnél fontosabb, hogy az ember jó szájízzel menjen be a színházba, és úgy is menjen haza onnan.
A színészszakmában az a szörnyű, hogy semmi máshoz nem értesz, és minél tovább tart, annál inkább hülyülsz.
A tudós lelke objektív önértéken csüng: a kutatott és felfedezett igazságon; a művész lelke is: a szépségen, amelyet alkotásaiban megvalósít s amely a tárgynak jellegzetes benső igazsága. Egyik sem munkája hasznosságát nézi, hanem magáért az igazságért, illetőleg szépségért küzd és alkot, hogy ezeket az értékeket megvalósítsa és kifejezze. De mindkettő munkájába önkénytelenül belefonódik a hasznosság is, az egyik gondolataival s fölfedezéseivel, a másik művészi alkotásaival az életet is szolgálja, gazdagítja, szélesíti és fokozza.
A tudós a valóságot akarja lehetőleg visszatükrözni, amint van; a művész a valóságot törekszik alakítani úgy, hogy eszményeinek megfeleljen.
A művészetnek is ugyanaz a lelki forrása, mint a tudománynak és a vallásnak: az örökkévaló, az el nem múló, a végtelen után való sóvárgás.
Egy színész halála az, amikor éveken keresztül ugyanazt a szerepet játssza.
Facebook
Pinterest