Idézetek a művészetről
Ahhoz, hogy legyen színház, meg kell keresnünk az utat a nézőkhöz. Mindig az éppen járható utat.
Sok fotós büszke a képeire, de csak azért, mert nem tudja, hogy mi a jó.
Csak azoknak a fotósoknak van szükségük stylistokra, akiknek nincs jó ízlésük. Nekik kell a segítség a kellékek beszerzésén túlmenően is. Egy jó festőnek sem kell stylist, ő tudja, mit akar, és azt festi meg.
Mindannyian versírók vagyunk, a költők csak abban különböznek tőlünk, hogy ők szavakba is foglalják a verset.
Nem beszélni kell, hanem az a fontos, hogy a mű hasson. Hatni pedig arra képes, aki oda akar és tud figyelni, és hajlandó belemenni. Attól, hogy művészként interpretálom a saját munkámat, csak leszűkítem az amúgy határtalan interpretációs teret.
A szocializációs kényszer nagy úr, de a művészek célja pont az, hogy mindig kérdéseket tegyenek fel és alternatívát adjanak arra, hogy miképp lehetne még élni az életünk.
A festészet a legelképesztőbb szellemi kalandtúra, az igazi tudás és bölcsesség megszerzésének, a szabadság illúziójának reménye. Amíg pedig élnek emberek, akik így gondolják, szerintem virágzó műfajról beszélhetünk.
Festeni jó. Igazán erős, szép, izgalmas, fantáziadús, mesterien megmunkált festményeket látni is lélektisztító, gondolatébresztő, motiváló erejű élmény.
A dalok bennem vannak, és bár tudom, hogy egy hagyományos korong már keveseket érdekel, mégis úgy érzem: egy lemez nyomot hagy. Ha szobrászművész lennék, és nem lenne megrendelésem, valószínűleg akkor is kifaragnék valamit, ha másért nem, hát önmagamért...
Az az egy lépés, amíg a takarásból a színpadra érek, az olyan, mint a holdra szállás. Egyetlen kis lépés, de ha már fent vagyok a színpadon, akkor megszűnik a félelem.
A színháznak egyetlen halála van, az unalmas ember.
A színházban minden nap szembesülünk azzal, hány évesek vagyunk. Amellett, persze, hogy ez a világ konzervál is, jó kondiban tart. Ám mindig érkeznek fiatalabbak, évről évre változik, ki milyen szerepet játszhat el. A színészek sokkal jobban szembesülnek a korukkal, mint más emberek.
Aki színésznek megy, annak van némi önbecsülési problémája. Elismerés- és szeretetvágy munkál bennünk. Szükségünk van arra, hogy állandó visszajelzést kapjunk.
A festők hibát követnek el, mikor mosolygó arcképet festenek valakiről. Úgy tetszik, mintha az élet válságos pillanataiban régi festményeink gúnyolódni látszanának szomorú sorsunkon.
Közönség nélkül értelmetlen a színház, őértük van az egész.
Facebook
Pinterest