Idézetek a művészetről
Győzött a popkultúra. Ma már csak elvétve találni olyan műkritikust, aki szerint van jó és rossz művészet. A képzőművészet és a klasszikus zene az utolsó két bástyája ezeknek a fennhéjázó alakoknak.
A szerző dolga leírni, hogyan olvassák a darabját, de hogy azt hogyan fogják eljátszani, más tészta. Én leírtam, hogy két ember ordibál egymással, és ezzel kifejeztem, hogy egy érzelmileg túlfűtött jelenetről van szó, de itt megáll a kompetenciám, és ha a rendező vagy a színész úgy látja jónak, akár suttogva is előadhatják.
Ha egy filmes veszi a fáradságot, hogy pontosan megfigyelje az emberi viselkedést, és nem fél attól, hogy szépítgetés nélkül bemutassa azt, amit látott, az mindig úgy fog kinézni, mint egy élveboncolás.
Arról kérdeztek egyszer, hogy mit tanácsolnék egy fiatal rendezőnek: vidéken kezdjen-e dolgozni, vagy inkább egy elsőrangú színházban. A válaszom az volt, hogy kezdje vidéken. Óva inteném a kezdőket attól, hogy elsőrangú színházakban, jó színészekkel kezdjenek dolgozni. A jó színészek önjáróak, szinte maguktól teszik a dolgukat, a rendező meg hajlamos a végén elhinni, hogy őmiatta olyan jók, amilyenek. Holott jók voltak ők már eleve. Ellenben középszerű színészekkel valóban kihívás dolgozni. Ha nem akarunk megbukni, gatyába kell rázni őket. Egy rossz színésztől sokkal többet tanulhat egy kezdő, mint egy jótól.
Nem becsülném túl a művészet nyilvánosságra gyakorolt hatását; ritka, ha a művészet ilyesmire képes. Előfordulhat persze, hogy mint egy gyújtólencse, ráirányítja a figyelmet bizonyos dolgokra, amelyek már hosszabb ideje a felszín alatt forrnak, és talán még lángra is tudja lobbantani őket.
A korlátok minden alkotóra inspirálóan hatnak: az igazi alkotás szerintem akkor kezdődik, amikor az ember korlátokba ütközik.
Minden fotó egy ígéret, egy olyan ígéret, ami soha nem válik valóra. Ez tesz egy képet nagyszerűvé.
Rossz ötlet csupán azért félretenni egy munkát, mert akár érzelmileg, akár a képzeletnek nem elég vonzó. Néha akkor is folytatni kell, ha az ember nem szereti, és alkalmasint akkor is jó munka születik, amikor úgy érezzük, hogy ülve kell szart lapátolnunk.
A színházban nem kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni kell.
Szerintem a színházban semmire sincs képlet, nincsenek szabályok, és nem lehet tudni, mi az, ami segít. (...) Súgnak az ösztönök, lendít a lazaság, de támogathat a gyötrődés is...
Aki művészetben gondolkodik, annak meg kell tanulnia, hogy a legfontosabb tényező az ember.
Semmilyen összefüggés nincs az előadás minősége és a díszlet gazdagsága között.
A vallás (...) a színházban ritkán van jelen, a színészet kicsit ateista szakma. Vannak közöttünk, akik vallásosak és hisznek, de egy színésznek azért alapvetően mindent és mindenkit meg kell kérdőjeleznie. Mindegyik vallásnak vannak bizonyos kitételei, amiket, ha valaki hisz, maradéktalanul elfogad, ezek pedig megkérdőjelezhetetlenné válnak saját személyiségén belül. Márpedig a színház mindent meg akar cincálni, ízekre szedni és kiforgatni önmagából. Az a dolga, hogy vitatkozzon, kérdéseket tegyen fel, újravizsgáljon, fölforgasson.
Hazudik a költő, aki éjjel-nappal a költészet mámoráról dalol. De fájjon csak egy kicsit a hasa, máris fütyül minden költeményre.
A színésznek két halála van: ha sokat dolgozik, és ha keveset. A megfelelő arányt nagyon nehéz megtalálni.
Facebook
Pinterest