Idézetek a művészetről
Vannak színészek, igazi nagy művészek, akik ösztönösen vagy tudatosan nem alakulnak át az író fantáziájának kívánsága szerint, hanem mindig magukat adják. Ugyanazok, csak a külső habitusuk változik, egy síkban modellálják szerepeiket és mégis nagyszerűek, mint az egyiptomi reliefek. Viszont vannak olyanok, akik minden szerepben az író képzeletének ezerféle szülötteiben, saját egyéniségük ezerféle változatai szerint, lelkük színpompáját revelálva nyilatkoznak meg. Az előbbieket elismerve nagyszerűségüket jogtalanul kisebbítik a "mindig ugyanaz" megjegyzéssel, az utóbbiakat ugyancsak jogtalanul illetik a "mindig más és mindig meglepő" dicsérő jelzővel. Mindkettő hajlam és akarat kérdése, de mindkét változatnak előfeltétele a tehetség, amely abban a szuggesztív erőben nyilatkozik meg, mellyel a színész a közönséget magával ragadja.
A művészetnek nem kell igazodnia a kor farmernadrágjához, a lezserséghez. Nem kell igazodnia semmihez, csak az esztétikumhoz, ahhoz a valósághoz, az álomhoz, amit a művészet álmodik.
A színpadon a közönség (...) ott él (...) velem, velünk a darabban. A színésznek pedig az a kötelessége, hogy a rá kiosztott szerepet, jól vagy rosszul, sértődötten vagy boldogan, de eljátssza, legjobb tudása szerint. "Dobni" a szerepet, vagy unatkozni a színpadon - szerintem fegyelmi bíróság elé tartozik. A közönséget nem szabad dezilluzionálni.
A művészember élete sohasem kerülhet csendes kikötőbe. Az nem is lenne jó. A motor állandóan jár, a vágyak tovább is gyötörnek. A sima tükör a felületen: megtévesztő.
Nincs színház pontosság nélkül.
Csak egy a fontos, a művészet örök törvényeinek tiszteletben tartása: mindig saját magadat add, mindig százszázalékosan, mert hiszen feladatod egy szolgálata milliók előtt, s milliók szolgálata az egy előtt!
Az egyéni művészet fejlődési vonala nem tűri, hogy valaki megállva, esetleges elért sikerekben gyönyörködjék, mert ez a fejlődés akadálya, az érzések megszegényítése és ennek megfelelően természetesen a tartalmatlanság veszélyének határára sodorja a művész játékát.
Az emberek azt hiszik, hogy ha meg tudom őket nevettetni a színpadon állva, akkor meg tudom őket nevettetni személyesen is. Pedig a kettő teljesen különböző dolog.
Krisztusban több van a művészből, mint magukban a művészekben; élő szellemmel és élő testtel dolgozik, és szobrok helyett embereket alkot.
A művészet dolga, ha van ilyen, talán csak annyi, hogy reményt adjon, néha akkor is, ha nincs.
A művészet nagy kérdése az: akár a Louvre-ban, akár a kollégium falán lóg, hogy benned bármi megmozdul-e.
A színjátszás csak egy pénzkeresési mód - az élet a család.
Előfordul, hogy két művész együtt szeretne dolgozni, de ez még nem jelenti azt, hogy így is lesz - ehhez előbb meg kell találni a megfelelő ötletet.
A művészet kivési a Szépség tiszta arcát, és szinte észrevétlen kitölti életünket, az élményeket és a napokat egybefűzve.
Intelligensen társalogni a művészetről nem túlságosan nehéz, már csak azért sem, mert a kritikusok olyan sokféle értelemben használják a szavakat, hogy pontos jelentésük már nincs is. Százszorta nehezebb friss szemmel nézni egy képet, és vállalni a felfedező utat. De százszorta többet is ér. Felbecsülhetetlen kincseket hozhatunk magunkkal egy ilyen utazásról.
Facebook
Pinterest