Idézetek a magányról
A csend függővé tett. És egy idő után elviselhetetlenné vált a gondolat, hogy másvalaki is lehet a házban, hogy megzavarhatja a némaság falát, amellyel körülvettem magam.
Azt hittem, tudom, mi a magány, mielőtt rám talált volna. De hát fogalmam sem volt róla. Az ember nem tudhatja, milyen az igazi magány, míg nem tapasztalta meg az ellentétét.
Mindig nehéz teljes odaadással figyelni, akár gyerekekkel, akár barátokkal, akár saját magunkkal beszélgetünk. No de nem vágyunk-e mindannyian a dicséretnél jobban a figyelemre - hogy érezzük: velünk is foglalkozik valaki?
A magánytól való félelem időnként megbénít bennünket, és nagyon hosszú ideig fájdíthatja a szívünket. A legszélsőségesebb esetben a szeretetéhség egy idő után irányítani fogja a gondolkodásunkat, és ennek eredménye nem áll olyan távol a paranoiától.
Aki senkire nem meri rábízni magát, az nagyon magányos. Egyedül kell cipelnie a terheit.
Egyedül várod a buszod. Bírod a magányt, mégis azt szeretnéd, hogy minden este széles mosollyal öleljen majd át a család. Ezt melegíted fel magadnak s a mikróban a fagyasztott kaját.
Szörnyű életed lesz, hiszen egyedül vagy, mint az ujjam, és az ilyen embereknek rosszul megy a sora a nehéz időkben.
Egy keringő a pohár körül, mielőtt a világ elmerül bennem, és belőlem integet. De az üzenet nem kell senkinek.
A magány azt jelenti, hogy kívülálló vagy. Hogy más vagy. Kirekesztett.
Egy ember, aki emberek között él, meg tud-e maradni rejtekében? A rejtőzködése már magában is árulkodó, és a visszavonult ember minden szava a ritkaság emlékezetességével hat a többiekre, és szinte kihívja a kíváncsiságot.
A magány egy időre gondolkodásra kényszeríti az embert. Ha az ember képes harcolni e világban egy apró helyért - könnyebben veszi észre, mi a szép körülötte.
Akkor vagyok egyedül, ha egy másodpercre leállok, és elgondolkozom, hogy mit is érzek: otthon, a vacsoraasztalnál, ha anyu és apu éppen nem velem, hanem rólam beszélnek, vagy az iskolában, egy csomó mindenféle néppel, akik sose lettek igazán a barátaim.
Az ember könnyen egyedül marad a tömegben, a sok sietség és üzletelés közben.
Nem hiszem, hogy létezik ennél fájdalmasabb dolog: az, hogy az életem, a létezésem senkinek sem számít az egész világon.
Életemben először érezhettem magam valódi gitárosnak. De nem volt szükségem arra, hogy ezt bárkinek elmondjam, vagy bebizonyítsam. Először is: egyedül voltam. A többiek eltűntek, olyannyira, hogy még a többi fogalma is értelmét vesztette. Csak én voltam, meg a gitár.
Facebook
Pinterest