Idézetek a magányról
Minden ember szívében űr van, egy mély seb, az elhagyatatottság és magány érzésével.
Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.
Mindig egyedül vagyok. A többi önáltatás.
Ha senki nem vesz észre, akkor vajon létezel-e egyáltalán?
Onnan tudod, hogy teljesen tönkrevágtad az életedet, hogy az egész világod egy szarkupaccá válik, és az egyetlen személy, aki szóba áll veled, a számítógépes rendszered mesterséges intelligenciája.
Az egyedüllét nem feltétlenül jelent magányt. Az ember tömegben is lehet magányos.
Bizonyos emberek falakat emelnek maguk köré, s alig várják, hogy valaki ledöntse ezeket a falakat, s ha ez nem történik meg, örökre ismeretlenek maradnak.
Van úgy, hogy az embernek nincs mit mondania, és már csak egyedül akar maradni. És az egyetlen, akiről szívesen hallana valamit, nem jelentkezik.
A magány függetlenség (...). Hideg, ó igen, de csöndes, csodálatosan csöndes és hatalmas, mint a jeges, csöndes űr, melyben a csillagok keringenek.
Az egyedüllét átmeneti állapot. Megszületni se tudtál volna egyedül. És élni sem tudsz sokáig mások nélkül, és mások sem nélküled. Csak tévedésből gondolják. Végül mindenki összeroppan az önzés, a mohóság és az elidegenedés jégsziklájába fagyva.
Az embernek önmaga a legjobb társasága.
Miért kell az embernek ilyen magányosnak lennie? Mi végre mindez? Emberek milliói élnek ezen a világon, mind sóvárognak valami után, másoktól várják, hogy kielégítsék őket, mégis elszigetelik magukat. Miért? Csupán azért jött létre a föld, hogy az emberi magányt táplálja?
Az ember család nélkül egyszál egyedül van a világban, és a hidegtől reszketve áll.
A megkeseredett ember mindig magányos. Amikor egy hegyben vagy tengerben gyönyörködik, a magánya díszleteiben gyönyörködik. Mindig egyedül áll a díszletei között. Mindegy, hányan és kik veszik körül, ők is csak díszletek maradnak. Aki megkeseredett, annak még a szerelme, férje, anyja, apja vagy a gyermekei is csak díszletek. Árnyak, szörnyetegek, akikkel egyedül küzd. Akik pont azzal a dühvel rontanak rá, amit ő érez. A megkeseredett embernek minden sérelme, dühe, bosszúvágya jogos, és minden fájdalom számonkérése, amit ő okoz, jogtalan. Nem elfordulnak tőle, hanem olyan igazságban él, amelyben helye csak neki van.
Az nem normális, ha az ember egyedül alszik el. Ha valaki szívverése helyett azt hallgatja, ahogy odakint csöpög a csap.
Facebook
Pinterest