Idézetek a magányról
Az öregedő emberek akkor válnak magányossá, ha gyermekeik felnőnek s elhagyják a családi fészket.
A magány a felnőttek kiváltsága, azoké, akik szeretnek magukban töprengeni.
Lényegében egyedül vagyunk. Ez tény, hiába igyekszünk sokszor megfeledkezni róla. Amikor betegek vagyunk, akkor nincs menekvés ez elől az igazság elől. A fájdalom erősen izoláló élmény.
Magányod falát csakis belülről lehet áttörni. Senki kívülről bemenni nem tud hozzád, ha nem nyitsz ajtót neki.
Ha teljesen egyedül van az ember, azt nagyon nehéz feldolgozni. De óriási tudás és óriási kincs, ha valaki megtanulja, hogyan legyen jóban magával, hogyan érezze magát igazán remekül a saját társaságában.
Az életünk nagy része arról szól, hogy társat keresünk, valaki mással együtt találjuk meg a boldogságot. Ha ez a kapcsolat eltűnik, kirepülnek a gyerekek, meghal a házastárs, akkor ott találhat minket a hirtelen helyzet, hogy egyedül vagyunk, és fogalmunk sincs, hogy kell egyedül lenni.
A magánynak két formája létezik: az önként vállalt magány esetében mi magunk zárjuk be az ajtót a külvilág előtt, ha azonban a magányt ránk kényszerítik, hiába tartjuk az ajtót nyitva, senki sem akar bejönni rajta.
Ha szingli vagy, éld át minden percét, mert lehet, hogy egy hét múlva vagy évek múlva eljön a pillanat, az a pillanat, mikor nem lesz körülötted senki. Se szülő, se macska, se testvér, se barát, tulajdonképpen akkor vagy igazán egyedül.
Hogyan legyünk szinglik? c. film
Senki sem szeret engem. Épp ez az, ami miatt felkészültem az aljasság minden fajtájára, mindenkitől.
Létünk nagy gyötrődése onnét származik, hogy örökösen egyedül vagyunk, és minden erőfeszítésünk, minden tevékenységünk arra irányul, hogy magányunkból kimeneküljünk.
Azt mondják rólunk, hogy árvák vagyunk, de hogy lehetne árva az, akit nem is hagytak el, miirántunk eleve nem érdeklődött senki, kipottyantunk valahogy, és annyi, nincs mamácska, nincs papácska, semmi nincs, csak ez az Árvaház nevű izé.
A legmélyebb magányban egyenes út vezet ki énemből, s valami olyannal találkozom, ami nem érzéki inger, nem biológiai vagy társadalmi szükséglet, nem elképzelés, nem lelkiállapot, hanem maga az objektivitás.
Arra tanítjuk a gyerekeinket is, hogy aludjanak. Ezért azok, akik felébrednek, egyedül vannak. Ha mindenki alszik, és én felébredek, elég nagy a motivációm, hogy megint elaludjak, mert akkor nem érzem annyira egyedül magam.
Az álarcoknak céljuk van: nem engedik, hogy az ember sebezhető és kiszolgáltatott legyen - ez jól jön, ha valaki nem biztos magában és abban, mit szabad éreznie. Ennek a színlelésnek azonban ára van: ha bujkálunk, mert senkinek nem akarjuk felfedni a valós önmagunkat, rettentő magányosak leszünk.
Az ember egyedül születik és hal meg. De nincs olyan ember, aki egyedül tudna élni.
Facebook
Pinterest