Idézetek az időről
Mi más a halál, mint áldozat az idő és a végtelenség oltárán?
Egész jövőnket magába foglalja a múltunk.
Ha valaki ötvenesként is ugyanolyan, mint huszonöt esztendősen, akkor elpocsékolta a közbenső éveket.
Látod mely rövid mulandó ez világ. Elmúlik higyjed mint szinte az virág, Mert nincsen benne állandóság, Folyása néki állhatatlanság.
Tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerűen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem "viharos" életérzés, megtörténhet velünk, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez.
Az időköz furcsa és ellentmondásokkal teljes jelenség az emberi lélek számára. Ésszerű volna feltételezni, hogy az egy helyben topogás ideje, vagyis az eseménytelen idő végtelennek rémlik. Így kellene lennie, de nincs így. Az unalmas, eseménytelen időnek egyáltalán nincs is tartama. Az érdekes dolgokkal telehintett idő, a tragédiáktól jajongó, örömöktől ujjongó idő - ez az a korszak, amely később hosszúnak tűnik fel az ember emlékezetében. Így is kell lennie. Az eseménytelenségben nincsenek oszlopok, amelyekre ki lehetne feszíteni az időtartamot. A semmitől a semmiig egyáltalán nincs idő.
A szerelemben csak a jelennek van jelentősége. Aki a múltat firtatja, nem szeret igazán.
Nem is rólad van szó, hanem arról a pillanatról az időben, ami örökre elmúlt.
Az idő összekuszálja az emlékek fonalait és kénye-kedve szerint gombolyítja őket.
Máshol mindig jobb, de ezt a másholt soha elérni nem lehet, mint a Jövőt se, mert abban a pillanatban Jelen lesz belőle, valóság, kézzelfogható szürkeség, mert az a Máshol és az a Jövő mindig máshol van és máskor.
Nem az idő múlik, hanem - mi.
Jó lett volna bizonyos dolgokra emlékezni és bizonyos dolgokat elfeledni, de nem lehetett, mert az idő életnyi pocsolyájában múlhatatlanul ott voltak tündéri szigetek és rothadó zátonyok, melyek egyszerre és egymás mellett mulatoztak, ha az emlékezet kinyitotta vaksi szemét.
Behunyt szemmel fekve egy éjjelen át olykor sok boldog évtizedet élhet át az ember.
Az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog.
Ha elszalasztjuk az alkalmas időpontot, ha túlságosan sokáig elmulasztunk valamit, ha valaki túl sokáig nem kap meg valamit, az mindig túl későn jön, még akkor is, ha végül energikusan vágunk bele, és örömmel fogadjuk.