Idézetek a halálról
Aki nem él, arra mindent rá lehet fogni, mert nem védekezhet.
De ki állhat ellent halál hatalmának? Ki mond ellent az ég szent akaratjának? Ah! valakik egyszer, az élet urának Örök tetszéséből, lételre jutának.
Az én óráim olyanok, mint az ősz késői kalászai, az ön napjai meg, mint a tavaszi vetés. Mégis megtörténhetik, hogy önt előbb takarítja be szérűjébe a Halál, mint engem, hiszen kaszája éppúgy levágja a zsengét, mint az érettet.
Az odalenn alvókat csak az fűzi hozzánk, hogy valaha ők is olyanok voltak, mint mi, s miként földi maradványaik már elvegyültek az anyafölddel, miránk is ugyanaz a sors vár.
Az ember legföljebb akkor gondol a halálra, amikor beteg, vagy amikor valakinek a temetésén van, vagy a templomban. De inkább csak úgy általában gondol rá, nem vonatkoztatja a halált önmagára, arra, hogy egyszer majd ő is meghal.
A halál nem szerencsétlenség, hanem természetes jelenség. Amíg az ember él, addig talán nem is gondol a saját halálára. A természet bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy az emberek inkább jelenlegi életükre gondolnak, mint eljövendő halálukra.
A halott ember már nem vádol, nem védekezik, a halott ki van szolgáltatva a túlélőknek, azt mondanak rá, amit akarnak.
Mi szép, mi szép volt a halotti ágyon! Mint hajnalban ha fényes hattyu száll, Mint tiszta hó a téli rózsaszálon: Lengett fölötte a fehér halál.
Vagy ő jön vissza, vagy én megyek el. Minthogy nem jöhet vissza, el kell mennem. Meghalni jó, nem is nehéz, ami itt kialszik, az máshol újra felgyullad. Itt, ezen a földön örökös szívszorongás az élet. Az ember nem lehet örökké boldogtalan. Tehát felmegyünk a csillagokba, házasságot kötünk, soha nem válunk el egymástól, csak szeretjük, szeretjük egymást.
Az egész élet nem más, mint folytonos nevelés, melyben mindnyájunk Tanítómestere a nagy leckét a végére tartogatja.
A jó embereknek szép haláluk van.
Apránként halunk meg, aki szeretett bennünket és elmegy, az mind elvisz belőlünk egy darabot.
A legegyszerűbb, de ugyanakkor egyik legkeményebb bizonyítéka annak, hogy nem illünk vagy legalábbis nem teljesen illünk bele ebbe a világba, az a tény, hogy meg kell halnunk. Vagy másképpen megfogalmazva, hogy minden erőfeszítésünk ellenére az időt nem sikerült leigáznunk, ellenőrzésünk alá vonnunk.
Egy ember nemcsak önmaga él és hal meg. Továbbadja, ami benne rejlik, az utána jövőknek...
Ha többet gondolkodnál halálodon, mint a hosszú életeden, minden bizonnyal jobban igyekeznél megjavulni.
Facebook
Pinterest