Idézetek a halálról
Az élet egy hosszan tartó szövődmény, mely mindig halállal végződik.
Nem elég meghalni: jókor kell meghalni.
Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom, Gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt, A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt S bus esten meztelen bőrig megázom.
A halál az egyetlen valóságos dolog. A legtisztább, legőszintébb.
A halál olyan szörnyen végleges, míg az élet tele van lehetőségekkel.
A halál sohasem fáj (...). Csak a halál előtti percek, pillanatok fájdalmasak.
A halál arra nehezedik terhesen, aki ismert mindenkinek, de önmagának ismeretlen.
El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent.
A komolyság a halottak jellemzője: láttál már valaha nevetni vagy mosolyogni egyetlen halottat is?
És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tűz, magam s a semmi. (...) Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább.
A temetők a nagy népsűrűség ellenére a legmagányosabb helyek a világon.
Tudod, fiú, az embernek mint főemlősnek az a szerencséje vagy az átka, hogy az élet bizonyos pillanatáig valahogy hihetetlennek érzi, hogy egyszer jogerősen meg kell halni, még őneki magának is.
A haláltusa leszámolás. E végzetes pillanatban óriási felelősséget érzünk magunkon. Ami volt, összekeveredik azzal, ami lesz. A múlt visszatér, és belép a jövőbe. Amit tudtunk, éppoly rejtélyes lesz, mint amit nem tudtunk, s e két homály, az egyik, amelyben hibáink nyugszanak, egybesugárzik a másikkal, melyben várakozásunk rejlik. A két homály keveredése döbbenti meg a haldoklót.
A farkasok juhokká váltak. Lelki tusák közepette történnek ilyen átalakulások. Megesik, hogy tigrisek nyalják a keresztet. Ha feltárul a komor kapu, nehéz hinni, de nem hinni: képtelenség. Bármily tökéletlen az emberi nem különféle vallása, még ha a hit alaptalan is, még ha a dogma körvonalai eltérnek is a megsejtett örökkévalóság körvonalaitól, a döntő pillanatban megrezzen a lélek. Az élet után kezdődik valami. Ennek a súlyát érzi a haldokló.
Ahogyan Isten kibocsátott erre a világra, éppúgy vissza is szólít!
Facebook
Pinterest