Idézetek a halálról
Az önző csak magának élt, de végül átok ült reá. A mélybe kétszer szállt alá, nyom nélkül fedte el a rög, lelkéért senki nem könyörög.
Az idő minden véges szemlélő számára lejár egyszer.
Az emberek addig élnek, amíg igazuk van, mert amint tévednek a világ és a dolgok megítélésében, lassankint elkedvetlenednek, elszomorodnak, elkopnak és elmennek... meghalnak.
A halál eljön és elsöpri a nevedet, szertefoszlatja a hírnevedet. (...) Bármit is viszel véghez az életben, az semmivel sem több, mintha a víz felszínére írnál. Még csak nem is homokba, hanem a vízre! Még le sem írtad, amit akartál, máris eltűnt.
A halál néha közelebb hoz egy emberhez, mint az élet.
Halála előtt senkiről sem mondható el, boldog-e, vagy szerencsétlen.
Amikor a halál lekaszálja az élet valamelyik katonáját, mindig támad egy másik, aki elfoglalja az üresen maradt harci állást.
A halál árnyékában ragaszkodunk az élethez.
Úgy élünk, hogy minden egyes levegővétellel magunkba szívjuk a halált, mint valami finom port. Egészen addig úgy gondoltam a halálra, mint az életről teljesen leválasztott, különálló dologra. Úgy hittem, bár a halál mindenképpen elér minket egyszer, de addig semmi közünk hozzá. Így tűnt számomra a legegyszerűbbnek és leglogikusabbnak. Az élet ezen az oldalon, a halál a túloldalon van. Én itt vagyok, és nem ott. Az az éjszaka, amelyen Kizuki meghalt, választóvonal lett számomra. Már nem tudtam ilyen egyszerűen gondolni életre és halálra. Rádöbbentem, hogy a halál nem az élet ellentétes formája. A halál eredendően bennem van, és bárhogy is erőlködöm, ezt a tényt többé nem fedhetem el. Mert amikor azon a májusi délutánon a halál elragadta Kizukit, engem is magával ragadott.
Belehalni valamibe, főleg a szerelembe, csakis hősök tudtak.
Mivel nem vártam nyugton a halált, Így fékezte jöttét hozzám. Kocsija csak bennünket vett fel, És az örökkévalóságot.
Azt mondják, a fronton a legelső halál a legborzalmasabb. Amikor először hal meg a szemed előtt egy társad, amikor először ölsz meg egy ellenséges katonát, és belenézhetsz halott, üvegessé vált szemébe. Utána a szánalom, a félelem és a bűntudat érzése olyannyira eltompul, hogy az ember teljes lelki nyugalommal képes enni a konzervét egy hulla mellett.
Tudod, én azt hiszem, az mindig mindegy, hogy rossz szándékból vagy csak butaságból, oda nem figyelésből ölnek. Az áldozatnak mindenképpen mindegy.
Sötétben bolyongó, szánalmas árnyék, Tetteiddel fájdalmat és szenvedést okozol, Bűnben elmerült, tisztátalan lélek, Kíváncsi vagy, milyen a halál?
Nincs értelme kötődnünk a holtakhoz. Mi csak harcolhatunk, hogy ne haljanak meg.
Facebook
Pinterest