Idézetek a halálról
Ahogy a vetítővásznon tűnnek át egymáson a képek, úgy vérzik át a hanyag életen a feszes halál.
Amikor meghalunk, semmit sem viszünk magunkkal. Csak életünk tetteinek gyümölcseit és szellemi minőségünket.
A szeretet az mindenbe belebújik, s mindent könnyebbé tesz. Talán még a halált is.
Ahogyan Carl Jung fogalmazott, a valódi találkozás Istennel mindig az én megsemmisülésével jár! Olyan ez, mint amikor Perszeusz szembekerül a Medúza kígyófejével; mint amikor Jézus úgy érzi, hogy Péter, Júdás, a tömeg és végül saját Atyja is elárulja, mint amikor a modern ember szembesül saját árnyékával, kudarc, fogság vagy üldöztetés miatt. Ahhoz, hogy a férfi megszülethessen, a fiúnak meg kell halnia.
Minden magban benne van egy virág ígérete. Minden halálban, bármily jelentéktelen, benne van egy új élet, egy új kezdet reménysége.
Alien 3 - A végső megoldás: Halál c. film
Ismertem egy öreg matrózt. Ő mesélte, hogy egyszer belezuhant a tengerbe. Kimentették, de öt teljes percig nem lélegzett. Akkor úgy érezte, hazatért.
Adj számot magadnak minden nap, még mielőtt a számadásra hívnak, mert váratlanul jő a halál, és számot kell majd adnod tetteidről!
A halál iránti bizalom azt jelenti, elfogadjuk, hogy létezik s hozzátartozik az élethez. A halál elfogadása az élethez vezető kapu. A kereszt és a feltámadás misztériuma a bizalom misztériuma. Jézus képes volt bízni az életben, ezért tudta feláldozni életét. A zsoltár így fohászkodik: "emlékeztess arra, hogy meg kell halnunk, hogy ezáltal világosodjék meg az elménk". A halálon nemcsak a fizikai halált értem, de minden kisebb meghalást is, amelyet folyamatosan meg kell élnünk. Minden veszteség, minden búcsú a halált gyakorolja. Aki a halál szemébe tud nézni, s mint ilyet fel tudja ismerni, az képes arra, hogy "szent nemet" mondjon. Amikor Jézus meghalt, s elfogadta saját halálát, nos, ez egy ilyen szent "nem" volt a halálra, s "igen" az életre.
Furcsa, de úgy tűnik nekem, hogy az olyan emberek, akinek nincsen egész életében át dédelgetett anekdotái, amelyek túlélik őt, nagyobb eséllyel vész el egyszer és mindenkorra nemcsak a történelem, hanem az őt követő családtagok számára is. Persze, ez a legtöbb lélek sorsa, és ilyenformán egész emberéletekből, mégoly eleven, csodálatos életekből is, csak a fonnyadó családfákon olvasható szomorú, fekete nevek maradnak, amelyek után ott fityeg egy árva évszám meg egy kérdőjel.
Az ember együtt él a halál gondolatával is, de titkos reményt táplál, hogy vele talán mégsem történik meg az elkerülhetetlen.
Ne hidd, hogy e világtól válni félek, s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek. Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény. Mert nem tudtam jó úton járni: félek.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
A vándor útja véget ért, az út elfogyott. Az éhes nem eszik több ennivalót, a szomjas nem iszik több innivalót. A szem nem lát több fényt, a fül nem hall több hangot. A lélek megmérettetik, mint zöldség a piacon. Testem megtért a hosszú út után, csak nyugalomra vágyik. Ne zavarjátok meg a nyugalmát.
A halál az ateisták szemében botránykő, a keresztényekében a reménység kihívása. Úgy érkezik, mint a tolvaj, sosem tudni előre az órát.
A halál az élet misztériuma. Mindig a szemünk előtt lebeg, és örök rejtély marad. Az élők látják, hogyan ügyködik a testben, milyen kitartó munkát végez rajta születésétől fogva, és csak akkor ütköznek meg rajta, amikor mozdulatlan misztériummá merevedik.
Facebook
Pinterest