Idézetek a halálról
Tudományunk (...) arra tanít, hogy minden élő szervezet végérvényesen hal meg. A természet túlságosan féltékeny és szűkmarkú szerető, semhogy elengedné kedvenceit egy másik világba, ahol ő maga nincsen s ahol az ő törvényei nem érvényesek.
Amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló, szeretett lényt, valami, amit tőle kaptunk, tovább él bennünk, és ösztökél minket. Halottaink a szívünkben élnek. A "halhatatlanságnak" ez a legvigasztalóbb formája.
Azt hiszem, egyedül a falevelek ismerik a szép halál titkát.
A szív nélküli út az ember ellen fordul, és végez vele. Nem sok kell ahhoz, hogy meghaljunk, és a halált keresni annyit jelent, hogy a semmit keresed.
Jó illat van a temetőkben - és az embereknek utólag eszébe jut, hogy szeretniük kellett volna egymást.
A kemény jég számára a pára nem látható. Nincs is talán. Pedig nemcsak édestestvére, hanem ugyanaz, mint ő: víz. Csak más valóságban élnek. A jégkockának, ha olvadni kezd és elpárolog, lehet, hogy halálfélelme van. Azt hiszi szegény, hogy semmivé válik.
A halál bizony nem édes nagynénikénk, az a dög, az egyformán borzalmas mindenkinek - párttagnak is, pártonkívülieknek is, meg minden más embernek is.
A halállal való találkozás - komoly dolog. Akár sor kerül erre a találkozásra, akár nem, mindenképpen megdobban az ember szíve, akár a szerelmesé, és még tanúk előtt is úgy érzed, mintha csak ketten volnátok a világon: te meg ő.
Micsoda ostoba dolog az emberi test! Mennyi tudás, emlék, gondolat, terv, minő ritka ital a finom csontedényben - s egy ostoba daganat valahol a zsigerek közt, félrelöki, kiborítja, kilöttyenti a földre, s az ostoba föld beszívja, mint a sáros hó levét.
A legfőbb biztonsága a létnek, hogy az út, amelyre születésünk pillanatában rálépünk - legyen bár kacskaringós, rövid vagy hosszú - mindenképpen a halálhoz vezet.
Már hallgat a szív. Fölhangosodnak Isten léptei.
Az élet megbecsülésének és a hozzá való ragaszkodásnak nem föltétlen kritériuma, hogy rettegjünk a haláltól.
Ha én most meghalok, akkor engem voltaképpen megölnek. Nem úgy, hogy rám fognak valami fegyvert, hanem úgy, hogy nem segítenek, olyan órában, mikor segítségemre kellene sietnie mindenkinek, aki él, mert több vagyok önmagamnál, (...) egy kisgyermek édesanyja.
Élet és halál kézen fogva járnak.
Olyanok vagyunk mi is, mint az álmok anyaga, kurta életünk keretje álom.
Facebook
Pinterest