Idézetek a halálról
Az élet, amely megelőzi a halált, vajon adhat-e valami értelmet az eleve elrendelt felbomlásnak, a mozdulatlanság elkerülhetetlen és hátborzongató realitásának?
Az ember meghal, s szinte mindig idő előtt.
A legnehezebb az elbúcsúzásban, hogy minden egyes nap újra meg kell tenned. Minden nap szembesülünk az igazsággal, miszerint az élet mulandó, az időnk rövid, és hogy tisztelni tudjuk a halottakat, jól kell élnünk az életünket.
Ó ember, te földi halandó A halállal harcolsz, mert nem tudod, ki ő...
Emlékszel Moses Morales-re? A maja idegenvezetőre. Az utolsó estén az édesapjáról mesélt, aki meghalt. De ő nem hitte el. Azt mondta, ha ki akarnák őt hantolni, nem találnák. Egy magot ültettek a sírra. A magból fa lett. Moses szerint az apja része lett a fának. Belenőtt a fába, a virágba. Egy fecske evett a gyümölcséből és az apa a fecskével repült. Azt mondta: a halál a beteljesülés útja.
A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tűnik el, akik ismerték őt. Az ősszel lehulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár fa, már nem evilágba való.
Tehetetlenek vagyunk a saját halálunknál is kegyetlenebb halállal szemben. Kegyetlenebb - mert megmutatja, hogyan tűnik el egy ember, először a föld színéről, majd az emlékezetből.
Hát nem érted a halált? (...) Ez minden teremtmény legalapvetőbb élménye (...). Halál hiányában jönnek azok a dolgok, amelyek azt kísértik és tükrözik - halálos betegségek, sérülések, balesetek... nőknél gyerekszülés... és valamikor ilyen volt a férfiaknál a harc.
A halál azért oly iszonyú a szívünknek, mert egy halhatatlannak érzett valakinknek a semmibe törését látjuk csupán. A ház összeomlott: szemünknek bizonyossága, hogy aki benne volt, nem kerül többé elő. De hát a szem csak fotografáló szerszám: hideget, meleget, ízt, illatot, szellősusogást se fog fel a lencséje - hát mért éppen a lélek láthatatlanságán esik kétségbe a szemünk?!
Ha a halál örök nyugalom, inkább fáradtan élek.
Annak, aki halott, ugyan milyen örömöt nyújtana pár percre átugrani a túlsó oldalra?
Nem az élet képe, hanem a halál képe mutatja meg igazán az embert, s ebben hasonlók vagyunk a lávafolyamokhoz: azok is csak akkor tükröznek, ha elébb kihűltek, megfagytak.
Szavamra mondom, én nem bánom az egészet. Az ember csak egyszer hal meg, és egy halállal mindnyájan tartozunk. Lesz, ami lesz: Aki meghal ebben az évben, az kvitt a jövő évre.
Tíz felé nem futhatok, tíz halált nem halhatok, hát kivárom azt az egyet, amelytől leroskadok.
Ebben az életben meghalni nem nehéz. Élni az életet sokkal nehezebb.
Facebook
Pinterest