Idézetek a halálról
Csak a halál torkában látja meg az ember, hogyan kell élni.
- Mi van a fény belsejében? - A szó nem adja vissza. Az egy hely. Nincs se itt, se ott, valahol a kettő között van. Mint egy meleg ölelés. Egy hely, ahol az utak véget érnek, és többé nem a kétségbeesés uralja a szívünket.
Mindnyájan meghalunk. (...) Az igazi trükk, hogy szelíddé tegyük az átmenetet.
Szeretném, ha segítenétek nekem. (...) Mert iszonyú meghalni, a halál nem közös sors, ahogy aljasul mondogatják; minden egyes alkalommal irtózatos egyéni dráma. Önmagam számára én egyetlen vagyok, nem egy a sok milliárd emberből, aki halni készül. Könyörgöm mindnyájatoknak, tegyetek valamit, legyetek mellettem, szóljatok, sajnáljatok engem. Van-e fontosabb annál, mint ami velem most történni fog? Mit ér az emberiség, ha nem áll el a lélegzete, amikor egy ember meghal? Tegyetek valamit, ti mindannyian, mert egyik embertársatok fél!
Megölsz egy embert, és gyilkos vagy. Megölsz milliókat, és hódító vagy. Megölsz mindenkit, és Isten vagy.
Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.
Különös dolgok történnek velünk, amikor meghalunk. Eltűnnek az érzékeink: tapintás, ízlelés, szaglás és hallás távoli emlékké homályosulnak. De a látásunk... a látásunk élessé válik, és a világ, amit magunk mögött hagytunk, hirtelen oly tisztán rajzolódik ki előttünk. Na persze mindaz, ami a holtak számára látható, jórészt élőknek is feltűnhetne, ha vennék a fáradságot, hogy vessenek rá egy pillantást.
Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap, Laikus, gazdag vagy szegény, Fösvény, tékozló, kicsi, nagy, Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény, Bármily rangú földi szirén, Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár, Hiába: e föld kerekén Mindenkit elvisz a halál.
Szükségem van a halál káprázatos csodájára, amely képes egyetlen másodperc alatt tárggyá varázsolni egy hús-vér embert.
Meghalni csak emberek tudnak, de benne nem volt már semmi emberség.
De mi vár a kapu túloldalán? Van olyan kapu is, ami mögött semmi sincs.
A szeretett lény életének végső pillanatai alkalmat kínálnak arra, hogy messzire, minden addiginál messzebb kísérjük az útján. Vajon hányan ragadják meg közülünk ezt az alkalmat?
Szép arcát gyengéd nap csókolja, Hozzáhajol az erdő lombja. Szél szelíd szava búcsúztatja, Felkészíti az útra, Ahonnan senki soha Nem küld jelet, nem tér vissza. Hiába várom, Tudom, örök a hosszú álom.
Az ember az egyetlen, halálra tudatosan gondoló állat. Az emberi előrelátás a halálfélelemmel kezdődött. Az állatok, ha fogalmakban gondolkoznának, nyilván örök életűeknek gondolnák magukat. Félni ők is félnek a haláltól, de csak a veszély pillanatában. Azaz: nem járja meg az eszüket, hogy egyszer mindenképpen meghalnak.
A világ nélküled is forog tovább. Fölösleges magad fontosabbnak látni, mint amennyire az vagy.
Facebook
Pinterest