Paul Guimard
1921. március 3. — 2004. május 2. francia író
Az emlékekkel úgy vagyunk, mint a fényekkel, minél távolabbról világítanak, annál jobban ragyognak.
Csakugyan bábok lennénk? És kit szórakoztatunk?
Szeretném, ha segítenétek nekem. (...) Mert iszonyú meghalni, a halál nem közös sors, ahogy aljasul mondogatják; minden egyes alkalommal irtózatos egyéni dráma. Önmagam számára én egyetlen vagyok, nem egy a sok milliárd emberből, aki halni készül. Könyörgöm mindnyájatoknak, tegyetek valamit, legyetek mellettem, szóljatok, sajnáljatok engem. Van-e fontosabb annál, mint ami velem most történni fog? Mit ér az emberiség, ha nem áll el a lélegzete, amikor egy ember meghal? Tegyetek valamit, ti mindannyian, mert egyik embertársatok fél!
Az önvád szánalmas kísérlet "a múlt megváltoztatására".
Soha senki nem hal meg a saját akarata ellenére. Az embert erődnél is jobban védi a saját tiltakozása. A bombák eltérnek röppályájukról, a betegségek véget érnek, a mikrobák elcsüggednek... De a szüntelen tagadás töretlen erőt kíván. (...) Csak az hal meg, aki elfáradt és beletörődött.
Facebook
Pinterest