Idézetek a halálról
A halálhoz, az elmúlthoz való hűség csak kajánság, sötét kéj és emberellenes gyűlölködés, ha gondolkodásunkat és uralkodásunkat is meghatározza. Az ember a jóság és a szeretet nevében ne engedje a halált beleszólni az gondolataiba.
Nincs semmi. A szív kedvtelen, a béna akarat nem tervel. Az ember egy kevés jeget nyel, s aztán aludna szüntelen.
A szerelem ellenáll a halálnak, csak a szerelem erősebb nála, nem az értelem. Csak a szerelem sugall jóságos gondolatokat, nem az értelem. A forma is csak szerelemből, szeretetből és jóságból fakad: az értelmes, barátságos közösség, a szép emberi együttélés formája és erkölcse - a véres lakoma csendes tudatában.
Nagy hatalmasság a halál. Az ember leveszi kalapját, és lábujjhegyen, előrehajolva lépked a közelségében. A régvolt méltóságteljes fodorgallérját viseli nyakában, és az ember is szigorú feketébe öltözik tiszteletére. Az értelem ostobán áll előtte, mert az értelem nem más, mint erény, a halál azonban szabadság, kicsapongás, formátlanság és kéj.
A halál kicsapongása az élet, nélküle nem volna élet, és a középen van a Homo Dei állapota, a középen kicsapongás és értelem között - ahogyan helyzete is középütt van misztikus közösség és szeleverdi individualizmus között. És ebben az állapotban az ember finoman, gálánsan, és barátságosan, tiszteletteljesen érintkezik a maga fajtájával, mert csak ő előkelő, az ember, és nem az ellentétek. Az ember ura az ellentéteknek, az ellentétek csak őáltala vannak, következésképpen az ember előkelőbb náluk. Előkelőbb a halálnál, túlságosan előkelő a halálhoz: ez elméjének szabadsága. Előkelőbb az életnél, túlságosan előkelő az élethez: ez szívének jámborsága.
Aki megismeri a testet, az életet, az a halált is megismeri. Mert aki a halál és betegség iránt érdeklődik, ezzel voltaképpen csak az élet iránti érdeklődését fejezi ki.
Az élet irtózott a tökéletes pontosságtól, halált sejtett benne.
Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát Nem bírva, leroskad a pálya felén; Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot, Melyet vigaszul hagy a futó remény.
A halál élményének végső soron azonosnak kell lennie az élet élményével, másképp csak kísértetjáték.
Olyanok vagyunk, mint a hangyák (...). Egész életünkben serénykedünk, és teljesen mindegy, hogy meghalunk-e vagy sem, mert a többiek nélkülünk is tovább serénykednek.
A halál nem ijesztő rém, nem is misztérium, hanem egyértelmű, szabályos, fiziológiailag szükségszerű és helyeslendő jelenség; az élet megrablásával lenne egyértelmű, ha valaki a megengedettnél tovább időzik szemléletében.
Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik.
A halál semmi a halálfélelemhez képest.
Az élet kemény, aztán meghalunk.
Sok ember szeme láttára mindenki bátran hal meg.
Facebook
Pinterest