Idézetek a félelemről
A sebezhető idősek ugyanúgy hazudoznak, mint a gyerekek, amikor félnek, nehogy elnáspángolják őket.
Csak a bátorság tudja igazából, hogy mennyire félsz.
CSI: New York-i helyszínelők c. film
Az emberiség legnagyobb problémája a félelem. Minden gondjuk a félelemből fakad. Félnek, amikor hiányt szenvednek valamiben, de még jobban félnek, ha valamit birtokolnak, mert akkor attól kell rettegniük, hogy egyszer majd elveszítik azt. De az emberek leginkább a haláltól és a haldoklástól félnek. Egész életükben a halál gondolata gyötri őket; vagy a saját haláluk miatt, vagy a szeretteik halála miatt aggódnak. Azzal, hogy életének egy bizonyos részéhez ragaszkodik az ember, korlátokat állít, és nyilvánvaló, hogy fél a változástól. Amikor valaki megtanul félelem nélkül élni, az lesz igazi életének első pillanata.
Csak a félelem kézzel fogható, határozott és tagadhatatlan.
Az ember nem lenne szabad féljen másoktól, csak a maga gonosz cselekedeteitől, másoktól soha.
Félek, olyan leszek számodra, mint a levegő: nélküle nem lehet élni, de senki sem törődik vele.
Végre a félelmet nem győzi, nem állja, Mert az maga magát növeli, táplálja, Mint az örök szomj a vízi-betegséget.
Noha tudjuk, hogy csak illúzió, makacsul áltatjuk magunkat, hogy miközben idősebbek leszünk, a korral mi is változunk. Abban reménykedünk, hogy újabb és újabb élmények érnek majd minket, de valójában rettegünk, mert az egyetlen igazi élmény, ami még várhat ránk, az a halál. Abból pedig, köszönjük, de amíg lehet, nem kérünk.
Mitől fél, hogy választ kap a kérdésére, vagy inkább attól, hogy amit hallani fog, nem tetszik majd?
Vágyaimnak vég határa, Itt vagy, s reszketek belépni.
A félénk ember, édes barátom, kígyónak nevezi a mákos rétest is.
Minden és mindenki, akit szeretünk, kínszenvedést is okoz számunkra - hiszen oly gyötrő az örökös rémület, hogy elveszítjük.
Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk. Mire kivilágosodik, már készségesen meghúzódunk bármelyik biztonságos zugban, ha mégoly kényelmetlen is, és szinte ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leroskadjunk az első nagyobb szikla mögé, ahol rágyújthatnánk egy cigarettára. De hát az ember, ugyebár, nem holmi gyáva féreg, így aztán elvánszorgunk a szikla mellett, és tudjuk, hogy ezt később még ezerszer is megbánjuk.
Aki remél, már retteg is, hogy a remélt sosem következik be.
Az éjszaka romhalmaza közt gyáván megbújik a rabló érzi hogy ebben a sötétségben minden jel láthatóvá válik minden liliomtipró átkozza magát minden kereskedő a csalások emlékétől szenved.