Idézetek a félelemről
Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.
- Ha félünk, az nem azt jelenti, hogy valami fontos nekünk? - De. És ha nem félünk, nem is teszünk semmit. És ha nem teszünk semmit, akkor mi a franc lesz velünk? Igaz?
Az egyik pillanatban a legszebb emberi kapcsolat boldogságával tapogatózunk egymás felé, de a másikban már csiga módjára visszahúzódunk, mert félünk a birtoklás terhétől... Attól is félünk, meg aztán attól is, nehogy mi essünk rabságba.
A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent. A félelem bezár, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít.
Nem a szerelemtől félek, hanem attól, hogy elmúlik.
Ha az ember egyszer hagyja, hogy a félelem fogást találjon rajta, utána az egész életén eluralkodik.
A félelem csak a hit fordítottja: ilyenkor nem a jóban hiszünk, hanem a rosszban.
A tánc arról szól, hogy kivel fogsz táncolni. Ki fog felkérni? Ki fog igent mondani? Kinek leszel kénytelen igent mondani? A tánc szörnyű, mert egyszerre áll hatalmában boldoggá és rettentően boldogtalanná tenni az embert.
Ha egész életedben attól félsz, hogy valami szörnyűség fog történni, még annak sem tudsz majd örülni, aminek lehet.
Az emberek most azért félnek, mert sohasem tettek hitet önmaguk mellett.
A félelem kopogtatott az ajtón. A hit kinyitotta, és már nem volt ott semmi.
A félelem ragályos. Elkapható. Néha az is elég, ha valaki kimondja, hogy fél, és a félelem valósággá válik.
Szeretni valakit nem egyéb, mint nap mint nap átélni az elvesztése miatti rettegés gyötrelmét; hogy a szeretés szép érzésére mindenkor rátelepül a szörnyeteg fájdalom.
Ilyen lenne a paranoia? Bizonyosság, hogy mindenki az embert fixírozza, mindenki tudja, hogy kicsoda, mindenki utánanyúl, hogy megállítsa és a sötétbe rántsa? Féreg, ami belülről falja fel elevenen.
Nem is lenne normális, ha sohasem félne. Még a legbátrabb emberek is tapasztalják a félelmet. A harcban a legnagyobb feladattal akkor kerülünk szemtől szembe, amikor saját félelmünket kell legyőznünk.
Facebook
Pinterest