Idézetek a félelemről
Azt kérded, miért támad fel benned a félelem, ha valaki elkezd közel kerülni hozzád. Én azt mondom, nagyszerű meglátásra jutottál e kérdés által, hiszen mindenkiben feltámad a félelem, ha egy másik ember kezd közel kerülni hozzá, de csak kevesek ébrednek tudatára ennek.
Az ember minden gond nélkül egyensúlyoz egy tíz centi széles deszkán, ha az a földön fekszik, de tegyék csak tíz méter magasba, és a félelem belé vájja karmait. Pedig ugyanarról a deszkáról van szó.
A pániknak megvan a szokása, hogy elterjed, és meggyengíti ellenségedet.
Nem szereti ezt a nyomasztó csendet, fél a csendtől, a váratlan neszeket még ma sem tudta megszokni. De nem is akarja. Sohasem szerette a magányt.
Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyű falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna.
Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek.
De a furcsa, megszállott vágyakozás már nem lángolt a lelkében: azt végleg kioltotta a félelem és veszteség fájdalma. Úgy érezte magát, mint akit pofonnal ébresztettek fel álmából.
A gyávák legkényelmesebb eszköze, hogy erősnek látszanak.
Mert a félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol. Közeledünk egymáshoz. És egyszerre félni kezdek tőled. Mert ki tudhatja, hátha rosszat akarsz nekem, bántani fogsz. Védekeznem kell. Rád vicsorgok. Mire te is félni kezdesz tőlem. Most már ketten vicsorgunk egymásra: ne közeledj! Nézd, mekkora kő van a kezemben. És hordozható rakéta a vállamon. Maradj távol tőlem, vagy még jobb, ha eltűnsz. Különben agyonütjük egymást. Később már ezzel kezdjük. Állatokkal különösen. Mi leszünk a Karinthy-féle nyuszi gazdája, a menekülő nyúlé, akit agyonverek, mert nem érti a rohadt, hogy csak meg akarom simogatni.
A megalkuvás mindig gyávaságból fakad.
Szakadékok ott keletkeznek, ahol félünk látni önmagunkat.
A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.
Azt hiszem sok minden mással is így vagyunk az életben, nem is olyan szörnyű, míg a félelmet távol tudjuk tartani magunktól.
Az emberi érzések közül a félelem a legfantáziadúsabb. A legváratlanabb helyeken ver gyökeret.
Ha váratlanul valami értékes kerül a kezedbe, szánalmas életed gyökeres fordulatot vesz. Nem a boldogságtól, hanem a rettegéstől. A rettegéstől, hogy elveszítheted.
Facebook
Pinterest