Idézetek a fájdalomról
Csak egy kis féltékenység kell ahhoz, hogy eszét veszítse az ember. Vajákosoknak hisz, temetőben mászkál, koponyát, csontokat szedeget. Folyton sírhatnék kínozza, könnyek csiklandják orrát, és nagyítóra van szüksége ahhoz, hogy felfedezze magát a tükörben. A lelki szörny kicsinnyé tesz: eltörpülsz. És a fájdalom egyre csak dagad. Hízik, kórosan, sorvasztóan.
Mindnyájan kárhozottak vagyunk. A poklunk a föld, s átkunk a szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen élet.
Az élet siralomvölgy. A szerelem bűn. A gyönyör átok, a kéj a romlásnak és rothadásnak oka.
Fájdalom, a legnagyobb örömöket könyveknek köszönhetjük, a legnagyobb fájdalmakat emberek okozzák!
Mert mi van, ha csak adott mennyiségű érzelmi mindentragasztója van mindenkinek, és én már elhasználtam az enyémet? Akkor hogyan ragasztgatom össze megint a szívemet a sok törmelékből?
Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.
Ki nem szeret, s nem téved, Az már sírba szállhat.
Mindig a kín volt ólmos ostorom, mindig magány a mély monostorom.
Ha meghalok majd, mélyre ássatok gyarló valómban meg ne lássatok.
A fájdalom csak arra jó, hogy tudd, hol hibáztál.
Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.
Évek: órák, kínra-költek: Gyönyör: annyi mint pazallás. Élet: vérző sebbel dallás. - De ha szív-véreddel élted: Sorsa oldott, mély hitvallás.
Az ég arcán egy nehéz gondolat száll, az a felhő, az a vad és komor; mint lelkibeteg, kire éji harc vár, hánykolódik szélben a bokor.
Tudom, a fájdalomnak tépett arca van, Azt nézzük unos-untalan mindannyian.
Azoknak, akik képtelenek a szeretetre, semmi sem fáj igazán.
Facebook
Pinterest