Idézetek a fájdalomról
A világ ura a fájdalom, és senki sincs, aki hálójából menekülhetne.
Váratlanul jön a negatív töltetű élmény, és én ezt magamba merem fogadni, átélni, akár olyan áron is, hogy széthasad a szívem. Hogy teljesen bennem legyen. Hogy átéljem, hogy mennyire fáj. És fájjon. És mindezt ne tompítsam nyugtatókkal, alkohollal, sok munkával, sírdogálással. (Mert a sírás és sírdogálás nem ugyanaz. A sírdogáló mindig saját magát sajnálja, hogy ő itt maradt egyedül. Hol van ebben a fájdalom? Az igazi fájdalom, hogy elveszítettem valakit, az ebben nincs. Csak egy egoista sajnálja önmagát.)
Hallotta már a "vérző szívű" kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.
Engedni kellene talán az ösztöneinknek, hogy bántsunk vagy öljünk meg mindenkit, akire megharagszunk, vegyünk el a gyengébbtől mindent, amire kedvünk támad, és általában gázoljunk át mások érzésein? Nem vagyunk tökéletesek, vigyáznunk kell a gyarlóságainkra, különben elpusztítanak. (...) Miért kell szükségtelen szenvedést okoznunk?
Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj.
Az a szív, mely sokat szeret, sokat szenved.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Óh, mocsok halál s mocsok élet, be rossz látni, mi vagy: a mindenséget s benne magamat!
Minden gyöngyszem egy templom, amely fájdalomból épült egy homokszem köré.
Fájdalmatok annak a héjnak a feltörése, amely magába zárja megértéseteket.
Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő.
A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig, de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe. De ha az ember feladja, akkor örökké fog tartani.
A szenvedés kelyhe nem mindenki számára ugyanakkora.
Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás.
Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is.
Pokolhintán vad, szédítő körök, Tüzes mélységek fönt s alant, Zuhanva szállni, szállva zuhanni Való alatt és képzelet fölött És mindenütt és mindenütt És mégis a konok határok Kemény tilalom-léce üt, Mert várhatatlanokra várok S nem várok mást, mint várhatatlant: Oh, véres kínok véres kínja ez.
Facebook
Pinterest